Sport

2017.03.19. 14:50

Magabiztos győzelem a Diósd ellen

Székesfehérvár – Az NB III-as labdarúgó bajnokság 23. fordulójának, Nyugati–csoport mérkőzésén a hazaiak pontatlan játékkal is hozták a kötelezőt.

Krebsz András

Videoton FC II–Diósdi TC 3-0 (2-0).

Sóstói Stadion, 100 néző, vezette: Derdák Marcell.

Videoton II: Gyánó – Baksa (Csongrádi, 69.), Pölöskei, Lencsés, Varga B. – Réti, Schiller – Pápai (E. Hadzic, 56.), Barczi (Solomun, 80.), Bévárdi – Kondor (Solomun, 69.). Vezetőedző: Dvéri Zsolt.

A találkozó elején Kondor kétszer, míg a másik oldalon egy röviden hazafejelt labda után Bánhidi veszélyeztetett. A 25. percben Pápai csukafejesét is kipiszkálta a vendégek kapusa, de négy minutummal később Barczi centerezésére már remek ütemben robbant be a kék mezesek szélsője, 1-0! Fordulás előtt tovább nőtt a különbség: Pápai jobbról érkező beadása után szerencsésen maradt a játékszer Bévárdi előtt, aki 8 méterről kilőtte a bal alsót, 2-0!

Gólt nem kaphatsz, hangzott el a szünetben az ukáz a fehérvári kispadon, és elsősorban a mérkőzésen több bravúrt is bemutató Gyánónak köszönhető, hogy megvalósult ez a vezetőedzői utasítás. A végeredményt a csereként pályára lépő Elvir Hadzic állította be, a bosnyák támadó Barczi passza után az ötösről talált a vendégek hálójába, 3-0!

Fontos összecsapást nyertünk meg, ám nem lehetek maradéktalanul elégedett, hiszen rengeteg olyan lehetőséget puskáztunk el, amit gólra kellett volna váltani – értékelt Dvéri Zsolt, a fehérváriak mestere a találkozót követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!