Sport

2017.03.26. 19:15

Alba Fehérvár: A csütörtöki kudarc után Kecskeméten javítottak a kosárlabdázók

A csütörtöki, hazai bajnokin a Pécs ellen sima vereséget szenvedő Alba vasárnap este az Alföldön akart javítani. Sikerült, 88-65-re nyertek.

Horog László

A PVSK elleni, közel húszpontos zakó a nem várt kategóriába tartozott, főleg a múlt vasárnapi, kiváló játékkal aratott, körmendi diadalt követően. A nyugati határszélen nagyon rosszul kezdett a Fehérvár, tíz perc után húszpontos hátrányban volt, de remek játékkal felzárkózott, majd átvette a vezetést, amit nem is engedett ki a kezéből. A baranyaiak elleni, fehérvári derbin sem sikerült jól a kezdés, később közelebb jöttek ugyan, de a vége sima vereség lett. Kecskemétre, az alapszakasz utolsó meccsére egyértelműen győzelmi szándékkal utaztak a koronázó városiak, a 9. helyen tanyázó KTE, bár utolsó két bajnokiját megnyerte, a verhető kategóriába tartozik, idegenben is.

A kanadai Justin Edwards (a labdával) 18 pontot szerzett Kecskeméten, egyik vezére volt az Albának
Fotó: Molnár Artúr

A derbi első pontjait Brandon Taylor szerezte, kintről köszönt be, majd Ivosev dobhatott két büntetőt, csak az elsőt küldte a gyűrűbe, a másodikat nem. Pongó Máté két duplájával kicsit meglépett a házigazda, a vendégek Shepard kétpontos kosaraival tartották a lépést, a Kecskemét Ivosev révén őrizte előnyét, aztán Karahozdic is betalált, 15-10. Edwards hármasa a gyűrűbe hullt, majd zsákolt, Taylor révén pedig már az Alba vezetett. Nem sokáig, Karahozdic köszönt be, pontjaira a nagy kedvvel pattogtató Taylor felelt megint, 18-19. Az első negyedet Markovic két sikeres büntetője, valamint Karahodzic távoli kosara zárta, 21-21. Justin Edwards pontjaival folytatódott a meccs, aztán a meghűléses betegségből a derbi előtt felépülő Farr következett, állva maradt a Kecskemét, Lóránt és Mohammed vezérletével zsinórban 10 pontot szerzett az Alba, a hazai tréner, Forray Gábor időt kért, 21-31. Djukanovic és Derasimovic jóvoltából jött közelebb a házigazda, de igazán közel nem, Edwardsnak és Taylornak mindenre volt válasza, sőt, Markovic pontjaival tovább nőtt a különbség, a nagyszünetre 36-47-es eredménnyel vonultak az együttesek.

Bár a pályán voltak, mégis úgy tűnt, az öltözőben maradtak a hazaiak, Lóránt és Keller Ákos ügyeskedett, aztán Taylor talált be kintről, egyoldalúvá vált a mérkőzés, 39-57. Harcoltak a házigazdák, keménykedtek, nem adták fel. Ivosev megütötte Shepardot, aki viszonozta a nem túl baráti közeledést, mindkettőjüket kiállították, az utolsó játékrésznek 50-63-as állással futottak a felek. Markovic triplát hintett, Taylor kétszer villant, húsz pontra hízott a különbség, 53-73. A bírók Alhaji Mohammedet is kiállították. ezzel együtt is magabiztosan győzött a Fehérvár, amely utcahosszal nyerte az alapszakaszt az NB I-ben.

KTE-Duna Aszfalt-Alba Fehérvár 65-88 (21-21, 15-26, 14-16, 15-25)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, vezette: Török R., Pozsonyi L., Balogh Gy. (Farkas J.)

KTE: PONGÓ MÁTÉ 14/3, Pongó Martin, DERASIMOVIC 18/6, Ivosev 4, Karahodzic 12, csere: Djukanovic 12/3, Hegedűs 3, Mészáros 2, Fülöp, Molnár D.

Alba Fehérvár: TAYLOR 18/9, EDWARDS 18/3, Shepard 4, LÓRÁNT 14, KELLER Á. 13, csere: Mohammed 5, MARKOVICS 9/3, Farr 4, Keller I.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!