Sport

2015.07.28. 12:47

Majdnem tökéletes: Kovács és Demeter Bence remekelt a fővárosban

Székesfehérvár - Egyéniben két fehérvári állt dobogóra a hétvégi, országos bajnokságon, Kovács Sarolta nyert, Demeter Bence pedig második lett Kasza Róbert mögött.

Horog László

Kovács Sarolta első egyéni aranyérmét nyerte, négy éve ezüstérmet vett át az eredményhirdetésnél, azóta távol maradt a bajnokságokról.

- Négy esztendeje klubtársam, Gyenesei Leila megelőzött, az utóbbi három évben pedig nem tudtam elindulni a honi bajnokságon. Előbb a jobb, majd a térdemmel bajlódtam, tavaly pedig a mandulámmal, így most léptem először a dobogó legfelső sokára egyéniben. Edzésből indultam a versenyen, nem pihentem rá a viadalra. Az Eb-re készülök, örülök, hogy jól sikerült a hazai bajnokság. A futásom egyre jobban összeáll és a többi számom is rendben volt. A vívásom kimondottan jól sikerült, bár hagytam pár pontot a páston. Az úszásommal is elégedett vagyok, a lovaspályán elvesztettem ugyan pár pontot, két akadályt vertem, kimondottan jó pozícióból vártam a kombit. Az első két lövészetem nem volt jó, az utolsó kettő viszont kimondottan remek, semmi sem veszélyeztette a győzelmemet. Bízom abban, hogy Bathban, az Európa-bajnokságon is kijön a lépés, ha a nyolcba kerülök, nem leszek csalódott, ugyanis az első nyolc riói kvótát szerez. A vb-n nem jött össze az ötkarikás indulási jog, ott a dobogósok szereztek kvalifikációt. A harmadik helyről vágtam az utolsó két számnak, a lövészetnek és a futásnak, végül hatodik lettem. Bízom benne, ha Bathban is dobogósként kezdem a záró tusát és megőrzöm a helyezésemet.

Demeter Bence és Kovács Sarolta is  jól szerepelt, dobogós lett egyéniben a magyar bajnokságon
Fotó: Horog László

Demeter Bence a pocsékul sikerült berlini vb után gyorsan összekapta magát.

- A német fővárosban mutatott teljesítményem érthetően megviselt, tanácstalan voltam. Az azóta eltelt hetekben rendeztem a gondolataimat. Végre összeállt minden szám, szemben a vb-vel, ahol semmi nem sikerült. Közepesen ment a páston, az eleje nem sikerült, aztán elkaptam a fonalat. Az úszással ezúttal sem volt gond, a lovaglás is jól ment, akadályt nem vertem, mindössze két másodperc időtúllépés miatt kaptam pár pont levonást. A lövészet során összesen hetet hibáztam, ami jónak számít. Az első sorozatom nem sikerült, a második és a harmadik remekül, az utolsónál megint hibáztam. Jöttem fel Kasza Robira, voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, meg tudom fogni, de az első és az utolsó sorozatban elkövetett lövő hibáim során elment tőlem, utána hiába kapaszkodtam, három másodperccel megvert. Utánam Marosi Ádám következett fél perc hátránnyal, majd az öcsém, Demeter Gergely, aki végig megbízhatóan teljesített. Örülök a csapatban szerzett aranyéremnek, Geri mellett Harangozó Bence volt még tagja a volános triónak.

Demeter Bence elmondta, a berlini világbajnokság miatt jócskán megcsappant önbizalmának feltétlenül jót tett a hazai bajnokság ezüstérme.

- Bathban, augusztus derekán, az Eb-n is egyértelmű a cél, a döntő, valamint az első nyolcba kerülés. Szeretnék olimpiai kvótát szerezni.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!