Maribori áldozatok a Videotonnál

2016. január 28., 20:55 szerző: Szupkai Gábor
hozzászólás
Székesfehérvár – A Videoton ausztriai felkészülése során, a szlovén NK Maribor elleni mérkőzésén a kettes volt a jellemző szám
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Egyrészt a végeredményt tekintve, hiszen 2-2-re végeztek egymás ellen a csapatok, amit Horváth Ferenc pozitívnak értékelt.

– Jó meccset játszottunk, erős csapat ellen. A hatvanadik percig 2–1-re vezettünk, ez dicséretes dolog, a cserék után viszont szétesett a csapat. Ezzel nem azt mondom, hogy akik beálltak, kevesebbet tettek volna hozzá, de az ilyen ritmusú meccsbe nehéz beszállni. Jól pörögtek a játékosok egy olyan csapat ellen, amely évek óta stabil résztvevője az El- és BL-csoportkörnek – értékelt a Videoton FC vezetőedzője.

Ám sajnos a kettes a sérültek számát is jelentette. Pátkai Máté közelítőizom-húzódást szenvedett, ő csütörtökön haza is utazott Székesfehérvárra, hogy minél előbb kivizsgálhassák. A másik, aki megsínylette a találkozót, az Asmir Suljic, aki szintén korábban hagyta el a pályát, mert a combjában fájdalmat érzett. Elsőre nem tűnt súlyosnak a sérülése, de csütörtök este végül Suljic is hazautazott Fehérvárra.

Szupkai Gábor

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások