Sport

2017.08.18. 15:30

Más eredmény szóba se jöhet - Belekóstolna végre a sikerbe a PAFC

FELCSÚT - A Labdarúgó OTP Bank Liga NB I hétvégi fordulójában egy tavalyi NB II-es párharc ismétlődik meg, ám most már egy osztállyal feljebb.

Szupkai Gábor

A két újonc csatája is színesíti a programot a hétvégén, de nem az előzetes elvárásoknak megfelelő helyzetből.

Mert ugyan ki gondolta volna a nyári átigazolásokat követően, hogy a hatodik játéknapon a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő áll majd előkelőbb helyen a tabellán? A Puskás Akadémia FC ezzel szemben az utolsó helyről várja a hétvégi játéknapot. Erre talán nem sokan fogadtak volna a bajnoki rajt előtt. Még akkor sem, ha Pintér Attila együttesének sorsolása nem éppen a legkedvezőbbre sikerült, hiszen a nemzetközi kupában érdekelt klubok ellen indították a pontvadászatot.

A rajt ennek ellenére nem sikerült rosszul, hiszen ponttal távoztak a Ferencváros otthonából. Viszont a következő három összecsapás már közel sem alakult ilyen jól, a Videoton-Vasas-Honvéd trió ellen csupán egyetlen gólt szereztek, ez azonban pontszerzéshez nem volt elég. Ám legutóbbi mérkőzésükön döntetlent játszottak vendégként a Diósgyőrrel, így megduplázták addigi pontjaik számát. Ennek ellenére továbbra is győzelem nélkül állnak.

Márkvárt Dávidék végre megszereznék első sikerüket
Fotó: pfla.hu

A balmazújvárosiak viszont a Diósgyőrt kiütötték, kétszer döntetlenre játszottak, s kétszer kikaptak, de dicséretükre legyen szólva, vendégként a Videoton FC és a Budapest Honvéd ellen is pontot tudtak szerezni.

Persze még korai lenne temetni a felcsútiakat, hiszen bőven lesz idejük feljebb lépni a tabellán. Azzal pedig mindenki tisztában van, hogy egy új csapat építése sok időt kíván. Pintér Attilának pedig ez a feladat jutott, hiszen rengeteg új játékost kell beillesztenie a rendszerbe.

Ráadásul a szerencse sem állt éppen a Puskás Akadémia mellé. Nagy reményeket fűztek Radó András érkezéséhez, ám a csatár a 4. fordulóban megsérült, külsőbokatörést szenvedett. Azóta már túl van a műtéten, de az ősz döntő részén nem számíthat rá Pintér Attila.

Másrészt kapusposzton is akadnak gondok, és tán itt a legnagyobb a bizonytalanság a felcsútiaknál. Braniszlav Danilovics az 1., a 2. és a 4. fordulóban védett, míg Hegedűs Lajos a 3. és az 5. játéknapon. Ez utóbbi találkozón a DVTK ellen is kaptak egy gólt, mely egyértelműen Hegedűs lelkén szárad, ezért nehéz megjósolni, hogy hétvégén ki kap bizalmat.

Tavaly a másodosztályban mindkét együttes idegenben tudta egymás ellen begyűjteni a három pontot. Erről most Felcsúton hallani sem akarnak. Sőt, a hazaiak szombaton 18 órakor végre bezsákolnák első győzelmüket, és ezzel pontszámban máris utolérnék ellenfelüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!