Sport

2017.07.17. 17:35

A Velence SE csapata 15 év után búcsút intett a megyei I. osztálynak

Mindenkit megdöbbentett, hogy a korábbi évek sikercsapata, a Velence SE szinte pillanatok alatt atomjaira hullott, majd búcsúzott a megyei I. osztálytól.

Káldor András

A fordulat okait kerestük a klubot éveken keresztül irányító, mára már lemondott Kiss Tibor elnökkel, Pavlik Józseffel, a távozott vezetőedzővel, Koszti Andrással, Velence polgármesterével, valamint a néhány hete kinevezett új elnökkel, Ferenczi Gyulával.

A csapat szétesése lényegében a 2015/16-os idény befejezésével indult, hiszen akkor Pavlik József és egy csapatra való játékos elhagyta az egyesületet. Érkezett helyettük 16 új játékos, főleg főváros környéki, alacsonyabb osztályú gárdákból, és a csapatnak új edzője lett, a Pest megyei bajnokságban dolgozó Czakó András. Bár akadt a játékosok között néhány tehetség, de már féltávnál látszott, hogy egyáltalán nem biztos a bennmaradás, mivel rendesen hullajtotta a társaság a pontokat, és a 13. helyen zárt. A tavaszi szezonra - mintha előre megérezte volna a bajt - bedobta a törölközőt Czakó, és őt követte a kispadon a visszatérő Pavlik, akinek bent kellett volna tartani az együttest. Alaposan meglepődhetett, hiszen még a vártnál is visszafogottabb teljesítményt nyújtott régi-új csapata. Olyannyira, hogy 15 mérkőzésen mindössze egy győzelmet és egy döntetlent tudtak elérni, míg a többi 13 meccsen vesztesen hagyták el a pályát.

- Kiss Tibor és Kiss Ervin megkeresésére vállaltam el a feladatot - tudtuk meg Pavlik Józseftől. - Többször megnéztük a csapatot, reális esélyt láttam a bennmaradásra, de igazán nem tudom megfogalmazni, hogy mitől esett ennyire szét a velencei futball. Ez a kiesés nem ennek az évnek a hozadéka, a folyamat már akkor elindult, amikor még sokkal jobban állt ez a csapat.

- Az első két edzésen és mérkőzésen pozitívumokat láttam és nagyon bizakodó voltam. Az Aba elleni győzelem után azt hittem, hogy szárnyra kapott a csapat, de aztán nem úgy alakult a folytatás. Alig lézengtek az edzéseken, de volt olyan hazai meccsünk, ahol a kezdés előtt tízen voltunk az öltözőben, velem együtt. Ez a hozzáállás nem egy megye egyes csapathoz volt méltó. Edző vagyok, és nem varázsló! Ezt közöltem a klubvezetéssel is, még idejében. Sajnálom, mert megtettem mindent, de ehhez partnerek kellettek volna. - mondta elkeseredett hangon.

Kiss Tibor hosszú éveket töltött a klub elnökeként, volt része örömben, bánatban, bár utóbbiból szerencsére csak az utóbbi két évben.

- Június 6-án lemondtam. A folyamat már tavaly elindult, bár akkor még kitartottam. A felnőtt csapat mellé nem tudtam támogatót hozni, így pedig a megyei I. osztályban nem lehet dolgozni. Az önkormányzattal maximálisan meg voltam elégedve. Le a kalappal Koszti András polgármester előtt, annyi támogatást adtak, hogy működésképes volt a klub, és az utánpótlást tudtuk finanszírozni. Felnőtt csapatot azonban már a megyei másodosztályban sem lehet anyagi segítség nélkül üzemeltetni. Nem tudtam olyan játékosokat hozni, akik bent tudták volna tartani a csapatot, mert olyan anyagi igényeket támasztottak, hogy én ezt nem tudtam biztosítani - hangsúlyozta Kiss Tibor.

Természetesen kíváncsiak voltunk a velencei önkormányzat véleményére is, Koszti András polgármester is úgy látja, ideje volt a váltásnak, és nem siettetné a visszajutást, hanem fokozatosan kellene felépíteni a csapatot.

- Igazán meglepett a kiesés, mert soha ekkora önkormányzati támogatást nem kapott a klub, mint ebben a szezonban. A klub vezetésének kellett volna szponzorokat hozni, ehhez képest, aki támogatta a csapatot, azt én hoztam. Egy új korszakot kellett kezdenünk, stílust kellett váltani, hiszen az előző vezetés stílusa nem biztos, hogy megállta a helyét. Olyan klubvezetőre van szükség, akinek a versenyszférában van kapcsolatrendszere, tapasztalata, és tud bánni az emberekkel. Ettől függetlenül Kiss Tibornak nagyon sok köszönettel tartozik a klub. Annak ellenére, hogy felkérték a csapatot az I. osztályú szereplésre, a megye kettőben indul, kiemelve, akiket lehet az ezüstérmes U19-es gárdából. Nem az a célunk, hogy egyből visszajussunk, hanem stabil csapatot hozzunk létre.

Kiss Tibort Ferenczi Gyula váltotta az elnöki székben. Az újdonsült klubvezető nagy reményekkel kezdte munkáját.

- Az ötfős elnökség első feladata, hogy a működés tervezhető és visszamérhető legyen. A csapat új vezetőedzője, Menus Tamás a Kápolnásnyék csapatától tette át székhelyét, irányításával 25 tagú keret készül a szezonra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!