Sport

2017.06.19. 15:08

Megérkezett a nyár, elrajtol a strandlabdarúgók szezonja

SZÉKESFEHÉRVÁR Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága kiírta a 2016/2017-es idény Fejér Megyei utánpótlás strandlabdarúgó bajnokságait U12-es, U14-es, és U16-os korosztályokban.

Káldor András

- A korábbi években nem indítottunk strandlabdarúgó bajnokságot, ez az első, kísérleti évünk. Mindegyik korosztály három-négy csapattal nevezett. Ezen a nyáron más korosztályokban nem indítunk még pontvadászatot, bár az a nagyobb gondunk, hogy gondolva a jövőre már, hogy a következő évben a fehérvári strandon a pálya helyén medence lesz. Nincs a megyében több pálya, bár alternatívaként Dunaújváros jelezte, hogy a Duna-parton lehetne létrehozni pályát. - tudtuk meg Schneider Bélától, az MLSZ Fejér Megyei igazgatójától.

A bajnoki év július 5-én kezdődik, és augusztus 21-én ér véget. A benevezett csapatokat az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság Versenybizottsága területi alapon csoportokba sorolta.

A nevezett csapatok számától függően egy, vagy több csapat jut a régiós döntőbe. A bajnokság helyszíne a Csitáry G. Emil Uszoda (Mészöly Géza utca 4.) lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!