Sport

2017.06.14. 14:37

Megfogja az embert a varázslatos légkör - Szakmailag és emberileg is elégedettek a munkájával

SZÉKESFEHÉRVÁR - A Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség év végi díjátadó-gáláján Winklár Péter vehette át az Év Játékvezetőjének járó címet.

Dévai Nándor Csaba

A 35 éves sporttárs nem tizenévesen döntött a játékvezetői hivatás mellett, mindössze öt éve fújja a sípot a megyében, mégpedig szakmailag kiemelkedő módon.

- Honnan jött a motiváció, hogy játékvezetői karrierbe kezdjen?

- Az egyik legfőbb tényező, ami elindított a pályámon az egyik barátom volt, aki szintén játékvezető, úgymond ő beszélt rá, hogy próbáljam meg. Nagyon megfogott ez a légkör, és örülök, hogy bennmaradtam a megyei futball vérkeringésében.

- Nehéz összeegyeztetni a játékvezetést a civil élettel?

- Sok lemondással jár, a környezetemben mindenkinek sokat kell alkalmazkodni, de a mérkőzések mindenért kárpótolnak. Az élmények segítenek, hogy amikor felmerül a lemondás, hogy utazni kell, oda kell érni, onnantól kezdve mi vagyunk a felelősek mindenért. Hála Istennek a civil munkám is megengedi ezt, és bízom benne, hogy a közeljövőben is ennyi támogatással a hátam mögött tudok tevékenykedni a labdarúgásért.

- Mik a jövőbeni céljai, esetleg megcélozza a vb-döntőt?

- Nem, a célom az, és úgy is álltam hozzá a játékvezetéshez, hogy minél stabilabb megye egyes játékvezető lehessek minél tovább. Ehhez azonban még nagyon sokat kell fejlődnöm, sokat kell tennem érte, ha pedig elértem, még többet, hogy ott is tudjak maradni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!