Sport

2016.09.27. 17:50

A sport legyen a tied! rendezvény idén is ellátogatott Fehérvárra

Székesfehérvár - A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szervezésében megvalósuló, a gyermekek testmozgását és versenysportolását támogató programsorozat, A sport legyen a tied! tavaly 20 helyszínen közel 15 ezer gyereket mozgatott meg, és idén is hasonló a célitűzés.

Szupkai Gábor

Az eseményen elsőként Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.

- Nem túlzás azt állítani, hogy a legjobb helyen folytatódik A sport legyen a tied! országos rendezvénysorozat; Székesfehérvár méltán mondhatja magát igazi sportvárosnak, valamint a bajnokok városának is. Büszkeséggel tölt el minket, hogy manapság nincs olyan sportág Magyarországon, amelynek ne lenne utánpótlás, vagy felnőtt együttese Székesfehérváron. Kívánom, hogy mindenki találja meg a számára legmegfelelőbb sportágat - mondta Mészáros Attila.

A sportágbemutatón ezúttal az atlétika volt terítéken, amiről Tölgyesi Előd, az ARAK szakosztályvezetője vetített le néhány kedvcsináló kisfilmet, és külön kiemelte a jelenlévőknek, hogy a klub két versenyzője, az idén hármasugrásban magyar bajnok László Dávid a Kossuth tanulója volt, míg a sprinter Szabó Dániel korábban az István királyban koptatta az iskolapadot.

A rendezvényt Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség Közép-dunántúli régiójának irodavezetője nyitotta meg, és arra biztatott minden kisiskolást, hogy minél több sportág rejtelmeibe kóstoljon bele. Az iskolások pedig ezúttal maradéktalanul szót fogadtak, és rögvest birtokukba vették a küzdőteret, ahol az előző évhez hasonlóan több mint egy tucat sportág igyekezett meghozni a diákok kedvét a testmozgásra. Fehérváron természetesen nem hiányozhatott a sportágak közül a jégkorong, és az Ifjú Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, az Alba Fehérvár KC fiatal kézilabdás lányai is lelkesen segítettek, de kipróbálhatták a jelenlévők a röplabdát, a teniszt, vagy a küzdősportok közül a karatét és a cselgáncsot is.

Feltűnően népszerű volt - érdekes módon nem csak a fiúk körében - a sportlövészet, ahol rögtön kezdés után hosszú sorok kígyóztak. Persze ha egy olimpiát megjárt sportoló segít az első lépések megtételéban, az nem egy elhanyagolható tény. Ezúttal a Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület versenyzője, a riói olimpián 22. helyen zárt Miskolczi Julianna várta a gyerkőcöket, aki húsz éve kóstolt bele először a sportba egy testnevelésóra keretében.

Az atlétikai stand is sok gyereket vonzott, ahol Tölgyesi Előd személyesen vezényelte a magasugrást, és biztatta a diákokat a sikeres kísérletek után. Szintén komoly tolongás volt tapasztalható a kosárlabda palánk alatt is, ahol az Alba Fehérvár játékosa, Joel Nshimba dobálgatott a gyerekekkel, és osztogatta aláírását. A kajak-kenu szakágból a VVSI versenyzője, Petkó András csalogatta a kicsiket, hogy próbálják ki magukat, de a többi sportágban is fiatal versenyzők igyekeztek kedvet csinálni kortársaiknak a sportolásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!