Sport

2017.04.12. 17:59

Megszenvedtek a pontokért - Kovács István súlyos sérülést szenvedett, eltörött a karja Győrben

Győr - Az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 26. fordulójában a kötelező győzelem terhével a vállán lépett pályára a Videoton FC a sereghajtó Gyirmót FC Győr otthonában.

Ferencz Balázs

Miután a 26. forduló keddi játéknapján a Vasas FC az Újpesttől 3-2-re kikapott, a hétvégén élre álló Budapest Honvéd pedig a Diósgyőrtől szenvedett 2-0-s vereséget, a Videoton FC újra magaslati levegő felé törhetett a Kisalföldön. Márpedig a sereghajtó Gyirmót FC Győr vendégekénbt szinte borítékolható volt a fehérváriak győzelme még úgy is, hogy legutóbb gyatrán futballozott Henning Berg alakulata. Korábbi szokásával ellentétben változtatott a kezdőn a norvég szakember. Lazovics piros lapja, Szolnoki öt sárgája miatt volt eltiltott a Gyirmót ellen, Stopira pedig megsérült a meccs délelőttjén. Kovács István ott volt a pályán, Fiola, Varga, Géresi is visszatérhetett, Scsepovics mellett pedig Maric kapott helyett az ékpár másik tagjaként.

Ahogy arra számítani lehetett, a Videoton az első perctől többet birtokolta a labdát, de igazi gólhelyzetet nem dolgozott ki. Pedig Kovács remek labdával indította Scsepovicsot a 10, percben, de a szerb támadó a tizenhatos vonalánál rálépett a lasztira és hasra esett. A 18. percben Juhász is a földre került, de ebben Simon Ádám volt nagy segítségére, két kézzel rántotta le a tizenhatoson belül, a játékvezető nem látott semmit... Aztán a 34. percben már szólt a síp, Negot lökte el öt méterre a hazai kaputól Bojovic, tizenegyes! Marko Scsepovics állt a labda mögé, s jobb belsővel a jobb alsóba helyezett, 0-1.

Fordulás után kétszer is veszélyeztetett a Vidi, előbb Maric 17 méterről lőtt laposan, Nagy Sándor védett, majd Géresi szélről érkező beadása nyomán Scsepovics a kapu torkában rosszul találta el a labdát. Az 51. percben horrorsérülés borzolta a kedélyeket, Radeljic buktatta Kovácsot, aki szerencsétlenül ért földet, s úgy törött el a bal alkarja, hogy a csontok is elmozdultak. A középpályást mentőautó vitte le a pályáról, s műtét várt rá. A társakra pedig egy határozottabb Gyirmót. A 68. percben egy kontárból iramodtak meg a sárga mezesek, a csereként beállt Novák nyargalt előre, s ballal célba is vette a kaput, Kovácsiknak kellett vetődve védenie.

A 73. percben Scsepovics a kapus mellett is elhúzta a labdát, majd kisodródott helyzetben az oldalhálót találta el. Egy perccel később ordító helyzetben hibázott a legeredményesebb fehérvári: Géresi centerezett, és Scsepovics 3 méterre a kaputól le akarta kezelni a labdát, de elpattant tőle, s Kiss a gólvonalról mentett. Most sem volt egetverő a fehérvári offenzíva, de a 85. percben majdnem növelte előnyét. Anel Hadzic a tizenhatos sarkáról, szabadrúgásból csavarta a labdát a rövidsarokra, a kapufa segítette ki Nagy Sándort. A hosszabbítás perceiben Bori utolsó emberként rántotta le Géresit, piros lapot kapott, Hadzic szabadrúgását védte a kapus. A Videoton visszafogott játékkal nyert a nem túl acélos Gyirmót ellen, s visszalépett a tabella tetejére.

Gyirmót FC Győr-Videoton FC 0-1 (0-1)

Győr, Alcufer Stadion, 1200 néző. V.: Szőcs Gergely.

Gyirmót: Nagy S. - Présinger (Szegi, 66.), Radeljic, Bojovic, Kiss M. - Bori, Paku (Novák, a szünetben), Simon Á., Kolcák (Farkas, 79.) - Antonov - Madarász. Vezetőedző: Urbányi István.

Videoton FC: Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Fiola - Kovács (Hadzic, 56.), Pátkai, Varga, Géresi - Scsepovics (Fejes, 91.), Maric (Suljic, 57.). Vezetőedző: Henning Berg.

Gól: Scsepovics (35. - 11-esből) Sárga lap: Bojovic (34.), Radeljic (51.), Antonov (86.) Kiállítva: Bori (92.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!