Sport

2016.03.20. 20:43

Megye I.: Menekülőre fogták a kiesés ellen küzdők, az élcsapatok pontokat hullajtottak

Fejér megye - A Viszló Trans megyei I. osztály 19. fordulójában a vendéglátók fekete napja volt, csak három hazai siker született.

Káldor András

Sárosd-Mezőfalva 1-1 (1-0)
Sárosd, 150 néző
Vezette: Wittner József
Sárosd: Rauf T.- Arany, Somogyi Sz., Falvai, Truszek - Kargl, Meszlényi, Kovács N. (Tiber Sz.), Dvéri Zs. - Majláth (Ladányi), Tornyai T. (Gál P.). Vezetőedző: Dvéri Zsolt
Mezőfalva: Gyalus - Mekota, Bozóki, Balázs, Nagy M. (Bartus) - Kaszala, Szili Sz., Benczik, Boros B. (Bozoki) - Móricz (Sági), Huber. Vezetőedző: Masinka László
Gól: Kovács N. (38.), illetve Móricz (50.)
Jók:Truszek, Dvéri ,Kargl illetve Huber, Mekota, Móricz

A kezdeti tapogatózás után enyhe hazai mezőny fölény alakult ki, amely a 35.percben érett góllá. Dvéri Zsolt remek beadását Kovács Norbert kapásból vágta a mezőfalvi kapu jobb felső sarkába. 1-0. A második félidőben visszaállt a hazai csapat, és a vendégek szép lassan átvették a játék irányítását. Ez olyannyira sikerült, hogy a 67. percben egy jobb oldali beadást Móricz Csaba kotort a hazai kapuba. 1-1. Ezután jobbára a mezőnyben zajlott a játék a kapuk nem forogtak veszélyben. A látottak alapján a döntetlen igazságos. A hazai csapatnak lassan győzelmeket kellene szereznie, mert a döntetlenekkel nem jut előrébb a tabellán.

Szár-Ercsi 1-2 (0-0)
Szár, 100 néző
Vezette: Hajdu Balázs
Szár: Bognár D. - Haász, Boros Z., Iváncsik, Fenyvesi Sz. - Szabó T., Tamás, Rada, Nyitrai - Orbán D., Kovács B. (Pechinger). Vezetőedző: Lacza Albert
Ercsi: Hodula - Kondreska (Ivacs), Flórián (Kővári L.), Kovács P. (Rezes), Szalánczi - Rapai, Drapcsik, Farkas J., Fridrich - Nagy R., Gróf. Vezetőedző: Gróf András.
Gól: Rada (81.), illetve Ivacs (61., 70.)
Jók: Bognár D. Rada, Tamás illetve Ivacs, Kovács P., Flórián

A 22. percben Kovács Péter 20 méteres lövését védte Bognár Dezső. Az ellentámadásból Kovács Balázs 10 méterről az égbe lőtt. A 30. percben Flórián Ádám mintaszerű átadással ugratta ki Kondreska Rolandot, akinek 11 méteres lövését Bognár lábbal hárította. A 33. percben Flórián 17 méteres szabadrúgását védet újfent Bognár. A 61. percben egy felívelés után Ivacs Gábor 20 méteres lövése egy védőn megpattant, és a jobb felső sarokban kötött ki. 0-1. A 70. Nagy Richárd Benjamin Kovács P. kényszerítő után utóbbi a beadását Ivacs 3 méterről senkitől sem zavartatva lőtte a hálóba. 0-2. A 81. percben Rada Gábor 17 méteres lövése a kapufán csattant, ahonnan Hodula Krisztián hátára pattant a labda, onnan, pedig a kapu bal felső sarkába vágódott. 1-2. Ezután a hazai csapat mindent egy lapra feltéve támadott, de az egyenlítést nem sikerült kiharcolniuk.

Pusztavám-Sárszentmiklós 1-0 (1-0)
Pusztavám, 100 néző
Vezette: Domak Ádám
Pusztavám: Hadnagy P.- Katona, Klein, Kertai, Fülöp - Magosi, Katóka M., Zséfár, Nagy G.- Molnár A. (Czéh), Katóka R. (Netzkár). Vezetőedző: Kocsis JenőSárszentmiklós: Deák M. - Gráczer G., Kőkuti, Gráczer Bence, Hegedűs Gy. (Badi) - Benke, Kecskeméti (Nagy Á.), Vámosi (Demeter), Horváth Á. - Bezerédi Á., Gráczer Bálint (Sükösd). Vezetőedző: Sárai GyörgyGól: Katóka R. (25.)

Jók: Hadnagy P. (a mezőny legjobbja), Klein, Magosi, Zséfár, Katona, ill. Kőkuti, Horváth Á., BezerédiA 10. percben Bezerédi Ádám a balösszekötő helyén, 7 méterről óriási lövést zúdított Hadnagy Péter kapujára. A hazai kapus óriásit védett, a labda Horváth Ádám elé csapódott, aki egyből lőtt, de Hadnagy ismét védett. A kontratámadásokra játszó Pusztavám a 25. percben megszerezte a vezetést. Zséfár Sándort indították a jobbszélen, aki az ötös magasságából élesen belőtte a labdát, a támadást követő Katóka Richárd jobb belsővel, középről a kapuba vágta a labdát. 1-0. A második félidőben a sárszentmiklósi legénység erőteljesen, gyorsan futballozott, szinte saját kapujához szegezte a pusztavámi csapatot. Egyre-másra dolgozták ki helyzeteiket, de ezen a napon a szerencsével hadilábon álltak. Igaz, a Pusztavám jól megszervezte védelmét, önfeláldozóan játszott. Három óriási helyzetet is kidolgozott a vendégcsapat, s amikor át jutottak a védelmen, még mindig ott volt Hadnagy P. A Pusztavám lelkes védőmunkájának köszönheti győzelmét, de az igazság az, hogy a vendégcsapat legalább az egy pontot megérdemelt volna.

Lajoskomárom-Bicske 2-0 (1-0)
Lajoskomárom, 200 néző
Vezette: Wehovszky Gergő
Lajoskomárom: Kajári - Szakáts, Bogár, Kunos, Vései - Boda (Halász), Kövecses, Cseke (Tulok), Molnár V. - Paluska (Juhász J.), Reichardt (Juhász M.). Szakmai tanácsadó: Mári AttilaBicske: Milinte - Bencze M. (Oláh A.), Csendes (Máté D), Máj, Köntös - Sötét, Kummer, Meggyes D., Németh E. - Móri, Varga Z. Vezetőedző: Raffai Rudolf
Gól: Reichardt (24.), Juhász M. (68.)
Kiállítva: Molnár V. (52.), illetve Meggyes D. (52.)
Jók: a hazai csapat illetve Németh E., Kummer, Móri

24. percben Paluska Krisztián indult lendületesen saját térfeléről, kitűnő átadását Reichardt Bálint 10 méterről laposan helyezte Milinte Árpád mellett a bal sarokba. 1-0. A 41. percben Meggyes Dávid 22 méteres szabadrúgását Kajári Gergely halászta ki a bal felső sarokból. Az 52. percben, az amúgy sportszerű mérkőzésen, Molnár Viktor, és Meggyes D. kakaskodott, és mindkettőjüket kiállította a játékvezető. A 64. percben a baloldalon Reichardt kitűnő labdával indította a csereként beállt Juhász Mártont, aki lefutotta a bicskei védőket, és a kapus lábai között továbbított a kapuba. 2-0. A nagy csatát hozó találkozón, megérdemelt lajosi siker született, bár a télen megerősödött Bicske is dicséretesen küzdött.

Tordas-Polgárdi Vertikál 0-2 (0-1)
Tordas, 130 néző
Vezette: Szabó János
Tordas: Kires - Bakos, Kőszegi, Kun, Szép (Farkas K.) - Hadnagy Cs., Vörös F., Farkas Zs., Kerényi (Németh B.) - Szmok (Pongrácz), Tőke (Závodszky). Vezetőedző: Hámori GyörgyPolgárdi Vertikál: Sári - Keserű, Egerszegi, Petrovics, Farkas D. - Radács, Csizmadia, Vas (Bencze J.), Borostyán - Magda (Tóth N.), Kosztolányi (Holka). Vezetőedző: Viktor Ferenc
Gól: Magda (38.), Kosztolányi (54.)
Jók: Kires, Pongrácz, illetve Egerszegi, Magda, Kosztolányi

Közepes irammal kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon csak kisebb helyzetek alakultak ki, azonban a 38. percben a vendégek ápolás miatt emberelőnybe kerültek, és a baloldalon vezetett támadásukból középre lőtt labdát Magda Máté magabiztosan értékesítette közelről. 0-1. A második játékrész hasonlóan kezdődött, de az 54. percben egy vendégakció végén egy tordasi védő a büntetőterületen belül szabálytalankodott, és a játékvezető jogosan 11-est ítélt, amelyet Kosztolányi Bence magabiztosan értékesített. 0-2. A tordasiak ötlettelenül játszottak és hiányzott a támadójáték, a Polgárdi megérdemelten nyert.

Mór-Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1-3 (1-3)
Vezette: Altorjay Áron
Mór: Kiss M. - Végvári, Handl, Tar B., Cseszneki - Kaszás, Kőbányai, Klémán M., Osgyán - Mayer, Vajda. Vezetőedző: Horváth Zoltán
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Viniczai - Kocsis D., Burucz, Pápai, Hanák - Szabó G., Tóth T., Bognár Gy., Klauz (Sowunmi A.) - Nagy Á. (Lakatos), Pleszkán. Vezetőedző: Oláh Attila
Gól: Végvári (24.), illetve Pleszkán (5., 21.), Nagy Á. (11.)
Kiállítva: Klémán M. (72.)

Nagyot harcolt a labdáért a móri Mayer Dávid a gárdonyi Kocsis Dominik és Pápai Patrik között (Fotó: Molnár Artúr)

A mérkőzés elején három támadásából háromszor betalált a Gárdony, és ez meghatározta a találkozó folytatását. Bár egy bedobást követően, egy lepattanó labdából szépített Végvári Ádám, és ezután is próbáltak nyomást gyakorolni ellenfelükre a móriak, még tíz emberrel is, de Viniczai Ádám lehúzta a rolót.

Iváncsa-Puskás FC III 6-0 (3-0)
Vezette: Pekker Bálint
Iváncsa: Vörös T. - Bartha, Cziklin (Mondovics), Márki, Pribék (Serfőző) - Sinka (Jankovics), Fodor, Szauter (Aradi), Facskó - Nédó (E Godslove), Balogh L. Vezetőedző: Miskovicz BálintPuskás FC III: Zelena - Terplán (Boros F.), Radó, Királyvári, Harangozó (Kocsis R.) - Horváth Á. (Kóbor), Szabó D., Nagy S., Szabó P. (Tóth A.) - Gálos, Oláh K. (Jasper). Vezetőedző: Sípos Zoltán
Gól: Fodor (15.), Márki (27.), Bartha (45.), Facskó (72.), Aradi (90.), Balogh L. (91.)

Úgy tűnik véget ért az Iváncsa átmeneti lejtmenete, az utóbbi két fordulóban öt pontot elhullajtó címvédő magára talált, és ennek a Puskás III gárdája itta meg a levét. Már az első játékrészben magabiztos előnyt kovácsoltak a vendéglátók, és a szünet után sem álltak le, kiütéses győzelmet aratva.

 

Tudósított: Dérfi Zoltán (Sárosd), Kiss Ervin(Velence), Nédó Géza (Pusztavám), Mosberger Mátyás (Lajoskomárom), Farkas Örs (Tordas), Lacza Albert (Szár). Összeállította: Káldor András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!