Sport

2017.03.16. 16:25

Megyei II: Csoportrangadó lesz Felcsúton

A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulóját játsszák az előttünk álló hétvégén a csapatok.

Káldor András

Osz-Car csoport

Kétségtelenül a csoport egyik legkiemelkedőbb összecsapását rendezik vasárnap Felcsúton, ahol a bajnokság listavezetőjét, a Bakonycsernye gárdáját látja vendégül a Puskás AFC III csapata. Ősszel Kóbor Tibor, és Tóth Gábor találataira csak Ódor Ákos tudott csernyei részről válaszolni, és ez egyben azt is jelentette, hogy a Bakonycsernye idei egyetlen vereségét a Szabó Dániel irányította PAFC III-tól szenvedte el. Az előző fordulóban mindkét csapat egyaránt győzelemmel zárt, úgyhogy minden bizonnyal kiélezett csatára van kilátás vasárnap is. Hasonlóképpen rangadó vár az elmúlt héten Csákváron győztes Pázmánd csapatára is a tabellán egy hellyel előttük álló Bodajk ellen. A vendégek tavasszal eddig egy pontot szereztek, kérdéses, hogy sikerül-e feltörniük a pázmándi reteszt, bár Bodajkon ősszel hét nullára lemosták őket a pályáról A pillanatnyi forma dönthet Válon, ahol az előző héten hazai pályán vesztes Pusztavám-Jüllich együttese próbálhatja pótolni az elvesztegetett pontokat.

Március 18., szombat, 15.00

Fehérvárcsurgó (7.)-Pákozd (12.)

Március 19., vasárnap, 15.00

Puskás AFC III (2.)-Bakonycsernye (1.), Pázmánd (11.)-Bodajk (10.), Kőszárhegy (13.)-Kápolnásnyék (7.), Videoton Baráti Kör (16.)-Szár (3.), Vál (9.)-Pusztavám-Jüllich (5.), Mór II (4.)-Csór-Truck Trailer (15.), Mány (8.)-Aqvital FC Csákvár II (14.)

Ősszel a piros mezes Pusztaszabolcs legyőzte a Rácalmást Fotó: Kricskovics Antal

Agárdi Termál csoport

Az előző fordulóban hazai pályán nem tudta megszorongatni a Szabadegyháza csapata a tabellát vezető Ikarus-Maroshegyet, most, pedig idegenben kellene bizonyítaniuk, méghozzá az Enying elleni rangadón. A két csapat őszi meccsén alaposan helybenhagyta ellenfelét a Szabadegyháza (7-3 -a szerk.), ám idegenben korántsem olyan gólképesek, mint hazai környezetben. Otthon eddig 35-ször találtak be, míg saját pályájukon kívül ennek csupán a felét, 17-et értek el.

Március 18., szombat, 15.00

Besnyő-Iváncsa II (9.)-LMSK Cobra Sport (11.)

Március 19., vasárnap, 15.00

Ikarus-Maroshegy (1.)-Sárbogárd II (12.), Enying (3.)-Szabadegyháza (4.), Kisláng (2.)-Adony (10.), Rácalmás (15.)-Pusztaszabolcs (8.), MPF Ráckeresztúr (13.)-Nagylók (6.), Káloz (7.)-Nagykarácsony (14.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!