Sport

2017.05.05. 13:49

Minden héten háború - Nem veszthet pontot a Videoton FC, ha bajnok akar lenni

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Szombathelyi Haladást fogadja a Videoton FC. A pontvadászat végéhez közeledve a tét egyre nagyobb.

Ferencz Balázs

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt egyre élesedik a helyzet. Aki hibázik a bajnoki címért vívott versenyfutésban, könnyen búcsút inthet álmainak. A tabella élén holtversenyben menetel a Budapest Honvéd a Videoton FC, így nem csoda, ha a góllövőcipőjére újfent rátaláló Marko Scsepovics úgy tekint az utolsó négy összecsapásra, mint egy-egy döntő mérkőzés. Ezek közül az egyik a szombaton 18 órakor kezdődő Szombathelyi Haladás elleni derbi.

- Négy forduló van hátra a bajnokságból, ami azt jelenti, hogy négy bajnoki döntővel felérő mérkőzés vár ránk - vélekedett a fehérváriak szerb csatára, Scsepovics. - A Haladás egy nagyon egységes, masszív csapat, biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk ellenük, a céljaink elérése érdekében azonban nem veszíthetünk már pontokat, pláne nem hazai környezetben. A DVSC ellen jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket, ez lehet a siker kulcsa most szombaton is. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy jó esélyem van a gólkirályi cím megszerzésére is, de nem ez motivál, hanem az, hogy a csapat szerepeljen minél eredményesebben. Nem az számít, hogy ki lövi a gólokat, sokkal fontosabb, hogy nyerjünk!

A Haladás számára sem érdektelen a felcsúti találkozó, hiszen az 5. helyen állnak a zöld-fehérek, de eséllyel pályáznak a dobogóra is. A szezonban 3-0-ra nyert a Vidi a felcsúti albérletben, míg a Haladás ideiglenes otthonában, Sopronban 1-1 lett a vége. Most nyerni kell!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!