Mindennap a legjobbat nyújtani

2017. január 04., 21:20 szerző: Balogh Tamás fotós: Penovác Károly
komment
Dunaújváros - Kézilabda-pályafutása itt kezdődött. Csapatával, a Dunaferr-rel történelmet írtak a 2000-es években kedvenc városának. Akkoriban a három legjobb magyar csapat egyike minden évben az újvárosi volt. Itt, ennél a csapatnál alapozta meg kapuskarrierjét Mikler Roland, akivel az ünnepek alatt Dunaújvárosban beszélgettünk.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

- Amikor meglátjuk, megdobban a szívünk, hiszen „Miklerroli” a mi dunaújvárosi emberünk!

- Én pontosan ugyanúgy érezek, amikor belépek a városba, és meglátom a régi arcokat, ismerősöket, barátokat. Néha még arra is van időm, hogy beüljek velük egy ebédre vagy üdítőre valamelyik kedvenc helyemre. Nyilván a család az, akiért első helyen hazalátogatok.

- Először 2010-ben a Pick Szegedre voltunk féltékenyek, miután eligazolt. Ők is hamar befogadták?

- Úgy éreztem, hogy igen, egészen az elejétől kezdve. Egy teljesen újjáépült csapatba érkeztem, mindenkinek könnyű dolga volt a beilleszkedéssel. Úgy éreztem, a szurkolók is egyből a szívükbe zártak.

- Majd a nagy rivális Veszprémbe igazolt, már akkor is a legerősebbek voltak a hazai mezőnyben. Mikler Rolandnak is fejlődnie kellett hozzájuk?

- Szerintem Szegedre igazolásom után is óriásit fejlődtem, és sokkal nagyobb rutinra tettem szert, mint előtte bármikor. Fantasztikus közönség előtt, nagy téttel bíró BL-mérkőzéseken játszhattam, ahol már nekem is komoly szerep jutott. Azzal, hogy Veszprémbe igazoltam, a tét, a mérkőzések színvonala, a kihívás és a felelősségem is tovább erősödött. Még nagyobbat kellett előre lépnem ahhoz, hogy meg tudjam állni a helyemet.

- Lehetséges-e újabb dolgokat tanulni posztján a mai korszakban?

- Az az igazság, hogy a régi dolgokat kell halálra gyakorolni, mert ezek olyan alapok, amiket bár tud az ember, de naponta elő kell venni és „látástól Mikulásig” fel kell eleveníteni azért, hogy azok a jól betanult és bevált mozdulatok még jobban menjenek, készség szintjén működjenek. Attól függetlenül, hogy BL és válogatott szinten vagyunk, még minden héten, minden edzésen újra és újra elő kell venni ezeket a dolgokat. Ugyanis amikor nagy a tét és nem tudunk arra figyelni, hogy most mit is csináljunk, akkor az a mozdulat úgy jöjjön, hogy ne is kelljen rajta gondolkodni,

- Nem fáj az „agyoniskolázás” a gyakorlás a tökéletességért?

- Nem, mert ez a dolgom. Az a feladatom, hogy amit megtanultam, az mindig tökéletesen működjön, mert ha nem, akkor döntő pillanatokban centiken múlik, hogy odaérek-e a labdára, vagy nem! Összegezve: nem fáj, mert előnyömre válik. Azt gondolom, ha az ember ezt megszokja, az már nagy baj, mert akkor már egy kicsit belefásult, amit jobb elkerülni. Ez nem egy olyan pozíció, amit csak úgy odaadnak. Ezért nap, mint nap meg kell küzdeni. Hétről hétre a legkomolyabb csapatok ellen kell bebizonyítani azt, hogy mi oda, a dobogóra valók vagyunk. Végül azért, hogy ott is tudjunk maradni, rettentően sokat kell dolgozni.

Mikler Roland a Veszprém mellett a válogatott első számú kapusa is egyben, most a világbajnokságon bizonyíthat
Fotó: Penovác Károly

- Ennyi idő után is örömét leli a játékban?

- Úgy érzem igen, és ebben segítenek az új kihívások is. Engem nemcsak a végső cél motivál, hanem az is, hogy naponta megpróbáljam élvezni azt, amit csinálok. Azért kezdtem el kézilabdázni, hogy az a játék, ami a hobbim volt, boldoggá tegyen. Nyilván, amikor profi lesz az ember, ahhoz hozzá tartozik az is, hogy néha egy kicsit monotonná válnak az edzések és a felkészülés. Viszont tudom, hogy mit miért kell csinálni. Ilyen szinten boldoggá kell tegyen minden egyes nap, amit a pályán töltesz.

- Mi kell ahhoz, hogy egy rossz napján is a legjobb lehessen?

- Nincs rá jobb szavam: ehhez „vérprofizmusra” van szükség. Nem lehet azt mondani, hogy ez „csak” a magyar bajnokság, mert ezt a világelitben harcoló Szeged ellen kell megnyerni. Sokáig ez könnyebb feladat volt a Veszprémnek, de az elmúlt években a legnagyobb hazai riválisunk olyan szintre felfejlődött, hogy nem adják csak úgy oda az aranyérmet! Nincs lehetőség a hibázásra, halálosan komolyan kell venni a dolgot és százhúsz százalékkal kell játszani. Akár a tabella végén álló gárdák ellen is, mert ezek a csapatok amikor meglátnak bennünket, kétszáz százalékot adnak ki magukból. S igazuk van, ezt nagyon jól csinálják, hiszen amikor még Dunaújvárosban játszottam, én és a csapatom is nagyon meg akartuk mutatni, hogy hű, de milyen jók vagyunk! Hozzáteszem, hogy egyszer-kétszer sikerült is megcsipkedni az oroszlánok, a Szeged és a Veszprém bajuszát.

- A válogatottbeli vagy a veszprémi kihívások követelnek meg nagyobb helytállást?

- Nincs szintbeli különbség. A válogatott viszont első helyen a szívről szól. Az mozgatja ott az embert. El sem tudod képzelni, hogy rossz formában vagy, esetleg egy sérülés hátráltat, mert ha fölveszed a címeres mezt, akkor megszűnik a külvilág. Olyankor tízenötmillió ember szíve együtt dobog a mienkével, és ez az, ami motivál bennünket.

- Itthon, Dunaújvárosban volt karácsonykor. Mennyi szabadság jutott ez alkalommal?

- Azt kell mondjam, hogy szinte egy nyári szünetnyi… Illetve majdnem, hat (!) egész napnyi. Ez kirívó eset, ilyen talán még soha sem fordult elő velünk. Karácsony előtt, általában amikor vége van a bajnokságnak, válogatott összetartással szoktuk folytatni. Ezzel szemben most megkaptuk ezt az időszakot pihenőnek, amit sikeresen és örömmel használtunk ki a lehető legjobban: a családdal és pihenéssel.

- Ugyanaz a kedves ember maradt. Ezt a profikkal gyakoroltatják?

- Úgy érzem, ez vagyok én. Azt hiszem, nem változtam meg attól, hogy hol játszom pályafutásom során. Ugyanaz a dunaújvárosi Mikler Roland vagyok, aki itt kezdett el sportolni. Nagyon igyekszem arra odafigyelni, ha sikeres és elismert sportoló is lettem, és százával vagy ezrével kiabálják a nevemet, akkor is ugyanolyan ember vagyok, mint az összes többi. Csak éppen olyan sportot űzök, amit rengetegen szeretnek, és ezáltal ki vagyok emelve. Ettől még általában véve emberileg - és úgy is, mint az anyukám kisfia, valamint a nagyapám kis unokája - semmit sem változtam.

- Ilyenkor, karácsony után vagyunk néhányan, akik pironkodva néztünk a terített asztalok romjaira. Ön is köztük volt?

- Mindenféleképpen. De! Az elmúlt nyáron sikerült néhány kilótól megszabadulnom, és mivel ezt igyekszem tartani, ezért nem nagyon mentem bele a nagy evésbe, ivásba. Tudom, hogy nekem ezerszer könnyebb felszedni a kilókat, mint leadni. A jövő héten kezdődő világbajnokság előtt szeretném a jó testi formámat is megőrizni.

- Csodálatos tehetsége van, ami adott, de gondolom a fizikai állapotra alaposan figyelni kell. Nehéz mutatvány ez?

- Az egészség megőrzése már nehezebb feladat. Nagyon oda kell figyelni, mert a hiánya mindent tönkre tud tenni. Igyekszem sok vitamint fogyasztani, a nagy hidegben jól felöltözni, és általában is vigyázni magamra. Fontos az edzéseken is kellőképen bemelegíteni, hogy ne sérüljek meg. Összetett feladat, és talán erre kell a legalaposabban odafigyelni.

- Emlékszem DJ Mikler ígéretes tehetség volt a klubzenei világban is. Még mindig az?

- Sajnos már nem! Azt kell mondjam, már a második-harmadik éve nem tudok hódolni e hobbimnak. Most lehetett volna lehetőségem, hogy huszonkettedikén a kézilabdások buliján fellépjek, de olyan szintű volt a fáradtságom, hogy sokkal jobban esett egy éjszakát átaludni, mint átbulizni, és esetleg két napig pihenni annak a fáradalmait. Követem a zenei életet, nagyon szeretem a zenét, megvannak a legújabb számok, megcsinálom magamnak a mixeimet, amiket meccs előtt hallgatok, de már nem tudok klubfellépéseket vállalni.

- „Nagy öregként” esetleg lesz egy stílusos visszatérés a lemezjátszókhoz?

- Én örülnék neki, de a kis feleségem nem biztos. Negyvenéves fejjel az éjszakában mulatni az már erős lenne számára. Legfeljebb egy-két retró jellegű bulit tudnék elképzelni.

- Van-e még elérendő cél a sport világában?

- Hajaj! Csak az van. Ha a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát nem nézzük, akkor válogatott és klubszinten is rettentően sok elérendő célt látok magam előtt. Őszintén megmondom, megpróbálok nem arra figyelni, és gondolni, hogy jaj, de nagyon szeretnék egy érmet szerezni világversenyen, mert akkor lehet, hogy az éppen előttem álló kis akadályban botlok el. Megpróbálom napról napra a legjobb teljesítményt nyújtani, és ha ez elegendő arra, hogy eljussunk a végére, akkor majd ráérek azon gondolkozni, hogy mi legyen, mert itt a nagy lehetőség!

A SEHA-liga sajtósai által megválasztott aktuális álomcsapatot is kihirdették 2016 decemberére - írta a hetmeteres.com szakportál. A „Best 7” legjobb kapusa már-már szokás szerint Mikler Roland lett, akit szeptemberben és októberben is beválasztottak, csak novemberben nem. Az indoklás szerint a Telekom Veszprém nem játszott gördülékenyen ebben a hónapban, de Mikler növelte a csapat esélyeit, különösen a Zágráb ellen. A magyar együttesből Mikleren kívül a svéd beálló, Nilsson is bekerült a legjobbak közé.



Balogh Tamás

2017. január 04., 21:20 szerző: Balogh Tamás fotós: Penovác Károly

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...