Mindenhol várják a szép búcsút

2016. november 17., 16:45 szerző: Káldor András fotós: Horváth László
komment
Fejér megye - A 15., őszi záró fordulóra készülődnek a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit kértük esélylatolgatásra.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

November 19., szombat, 13.30

Sárosd (5.) - Baracs (11.)

Dvéri Zsolt, a Sárosd vezetőedzője: - Hazai pályán eddig imponáló a mérlegünk, a szezont mindenféleképpen szeretnénk győzelemmel zárni, és meg tudnánk ezzel koronázni az őszi teljesítményünket. A Baraccsal a bajnokság elején játszottunk kupamérkőzést, nyertünk náluk, de azért az eredményeik azt igazolják, hogyha jó formában vannak, akkor bárkire veszélyesek tudnak lenni. Az utóbbi öt-hat meccsünkből
a legnehezebb kilencven percre számítok szombaton. Amennyiben az eddig mutatott játékunkat nyújtjuk, akkor kellő önbizalommal vehetjük fel a harcot a győzelemért. A sérültjeink kezdenek felépülni, ugyan még nem százszázalékosak. Az utóbbi két fordulóban kialakult kezdőcsapattal állunk
fel, akik pedig csereként beszálltak, azok jól segítették a csapatot.

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (9.) - Velence (12.)

Balogh Zsolt, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vezetőedzője: - Senki nem számított arra, hogy a múlt héten kikapunk Lajoskomáromban, elég nagy pofon volt ez számunkra, mert be volt kalkulálva a három pont. Az elmúlt fordulókban nem úgy szerepeltünk, ahogy elvárható a csapattól. Talán az még elfogadható, ha kikapunk a két éllovas csapattól, de az utolsó helyezettek ellen vereséggel zárni, az
elfogadhatatlan. Épülőfélben levő fiatal csapat vagyunk, de van egy-két NB-s múlttal rendelkező, rutinos játékosunk, akiknek ilyen esetekben ki kellene húzni a csapatot a bajból, de valamiért erre nem képesek. Mindezek ellenére a hétvégén szeretnénk mindenféleképpen otthon tartani a három pontot, és nem téveszt meg bennünket a Velence elmúlt fordulóban történt kisiklása. Ez egy rangadó lesz, élet-halál harc mind a két csapat számára. Nagyon remélem, hogy minden játékosom átérzi ennek a mérkőzésnek a fontosságát.

Ercsi Kinizsi (8.) - Aba-Sárvíz FC (16.)

Gróf András, az Ercsi Kinizsi vezetőedzője: - Az ősz utolsó mérkőzésén szeretnénk eredményesek, lenni, és szépen búcsúzni a számunkra nem túlságosan örömteli őszi szezontól. Egy győzelemmel még a számszerű célkitűzéseinknek meg tudunk felelni, mivel a 4-8. hely között akartunk végezni, bár a tervezett pontokat már nem tudjuk teljesíteni, még ha nyerünk, akkor sem. Ennek ellenére természetesen nyerni akarunk! Teljes csapattal készülünk, remélem a mérkőzésig nem jön közbe sérülés, vagy betegség.

November 20., vasárnap, 13.30

Mezőfalva (13.) - Pátka (15.)

Horváth Csaba, a Mezőfalva vezetőedzője: - Amikor nem ment úgy a csapat szekere, akkor is tudtuk, hogy az idény utolsó mérkőzésein számítunk pontokra. Ez be is igazolódott, jöttek a győzelmek, és a döntetlen, úgyhogy a záró mérkőzésen is várjuk a pontok begyűjtését, szeretnénk nyerni. Kétségtelen, hogy az utóbbi hetek sikerei lendületet adtak, bízom abban, hogy ez még vasárnap is kitart, és szebbé tesszük az őszi eredményeinket. A múlt héten voltak létszámproblémáink, remélem, hogy megleszünk, de az biztos, hogy ezek a győzelmek még jobban összehozták a csapatot! Nem számolgatunk, de feljebb léphetnénk a tabellán egy győzelemmel.

Sárbogárd (6.) -
Bicske (3.)

Gracza Tibor, a Sárbogárd vezetőedzője: - A Baracs elleni vereség borzasztóan elkeserítő volt, mert azt a mérkőzést még a nehéz körülmények dacára is gólokkal kellett volna megnyernünk. Két figyelmetlenségünk okozta a vesztünket. Most mindent meg fogunk tenni, hogy ezt a kisiklást kijavítsuk! Nem könnyű ellenfél a Bicske, de megvan ennek a pozitív oldala is, mert felszabadultan lehet játszani, persze ehhez az is kell, hogy mindenki odategye magát rendesen.

Martonvásár (4.) -
Tordas (7.)


Kékben a tordasi Tolnai Péter és pirosban a mezőfalvai Szili Szabolcs csúszkált a vizes pályán Fotó: Horváth László

Patkós Csaba, a Martonvásár vezetőedzője: - Velencén jól kijött a lépés, irreális talajú pályán megfelelően álltunk hozzá, valahogy jobban alkalmazkodtunk a körülményekhez, szerencsére jól sült el. Nem lesz könnyű mérkőzés az biztos, de mi nem akarunk a Tordassal foglalkozni, hanem magunkkal. Egy biztos, hogy sokan presztízst csinálnak a találkozóból, aki kilátogat a meccsre , egy jó hangulatú összecsapást láthat, igazi szomszédvári rangadót.

Polgárdi (11.) - Mór (2.)

Kurja Csaba, a Polgárdi szakosztályvezetője: - Ahogy már korábban is említettem, az utolsó három mérkőzésünk nagyon nehéz lesz, és ez be is igazolódott. Sajnos a játékosaink fiatalok, nem hisznek magukban, pedig a felkészültségük megvan ahhoz, hogy jobb eredményt érjenek el, mert hét közben rendesen edzenek, bár úgy a mérkőzésre sportemberként kellene készülni… Tisztes helytállásban, egy kis gólkülönbségű vereségben bízom, mert ismerjük a Mór csapatát. Nem lesz teljes a csapat, Kosztolányi Bence fog hiányozni, aki az ifiben fog játszani, nevelési célzattal.

Iváncsa (1.) -
Lajoskomárom (14.)

Masinka László, az Iváncsa vezetőedzője: - Természetesen győzni szeretnénk, de nem szabad félvállról vennünk senkit, így a
Lajoskomáromot sem. Főleg annak tudatában, hogy a múlt héten megverték a Gárdony csapatát, és ez a győzelem biztos, hogy adott számukra egy nagy lökést. Van sérültünk, és eltiltottunk is, de a keretünk van olyan bő, hogy a kiesetteket tudjuk pótolni.

 



Káldor András

2016. november 17., 16:45 szerző: Káldor András fotós: Horváth László

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...