Sport

2015.11.22. 13:33

Most kezdődik a (tőr)tánc

Tata – Egy hete edzőtáborozik a magyar öttusa válogatott a tatai edzőkomplexumban. A háromhetes program elsősorban a vívás finomításait szolgálja.

Ferencz Balázs

A Volán Fehérvár öttusa szakosztályát hét-, az Alba Öttusa SE-t hat versenyző képviseli az immár hagyományos válogatott összetartáson. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány vezérletével, de egyesületenként külön-külön tréningeznek a legjobb magyar öttusázók Tatán, azonban a vívóedzések mindig közösek. Miután a versenyzők egymástól veszik el a pontokat, a sportág talán legfontosabb száma a vívás, így nem csoda, hogy a háromhetes edzőtáborban sok időt töltenek a vívópáston a tusázók.

– December 24-ig tart a felkészülés erős ciklusa, úgy érzem, jól bírom, de még közel sem vagyok versenyállapotban. Igaz ennek nincs is itt az ideje. Egyre erősebb vagyok, remélem nem lesz sérülés idén – bizakodott Alekszejev Tamara, az Alba Öttusa SE versenyzője.

– Nagyon sokan lemondtak rólam az olimpiai indulással kapcsolatban, de én még mindig reménykedem, semmi sincs még elveszve. Nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy kijutok, de azt garantálom, hogy mindent megteszek, amit lehet – mondta Alekszejev, aki minden bizonnyal a világranglista-helyezésével szerez kvótát Rióra. Azonban országonként csak két tusázó lehet ott az olimpián.

– Gyűjtögetni kell a pontokat, de ezzel nem lesz bajom, mert nagyon szeretek versenyezni. Azért edzünk keményen, hogy kibírjam az előttünk álló húzós versenyszezont. Természetesen akkor lennék a legboldogabb, ha részt vehetnék a riói olimpián. Azonban, ha ez mégsem sikerülne, de magamhoz képest fejlődnék, és a különböző számokban az egyéni legjobb eredményeimet nyújtanám, akkor is elégedett lennék, mert tudnám, hogy én mindent megtettem – vázolta elképzeléseit a fehérvári lány.

– Az előző idényben nagyon rosszul sikerült a lovaglásom. Most azonban lehetőséget kaptunk arra, hogy Budapesten, jobb lovakon is tréningezhessünk. Nem érzem magam rossz lovasnak, mégis sokszor hibáztam. Fejlődni pedig mindig mindenben lehet, hiszen az élmezőnyben annyira erősek az ellenfelek, hogy mindenben fel kell vennem velük a harcot. Demeter Bence jó formában volt az előző idény végén, mégis kvóta nélkül maradt. A Volán Fehérvár legényének is minden viadalon rajthoz kell állnia, s oda is kell tennie magát, ha indulási jogot szeretne az olimpiára.

– Elsősorban az előző idényt kellett feldolgoznom, ami sikerült. A következőre másképp kell felépítenem magam, s ebben egy pszichológus is segít. Próbálok mentálisan felkészülni, nem szabad túlzottan bizonyítani magamnak, vagy másoknak. Most nagyobb nyomás lesz rajtam – helyezte előtérbe a pszichés felkészülést Demeter Bence.

– A fizikai számokban nincs mit változtatni, ha az ember valamit tud, azt hozni kell. A technikai számokban, a vívásban és a lövészetben van mit fejlődni. Lazábban, de koncentráltan kell odaállnom, és a versenyen is mernem kell megcsinálni azokat az asszókat, amiket edzésen, s akkor öt-hat tussal többet szúrhatok, s az élmezőnyben lehetek.  Tatán lehetőség nyílik arra, hogy a magyar öttusázók feltérképezzék az ellenfelek egy részét, hiszen ettől a héttől az edzőtábor lakói az írek, a britek, az olaszok, a franciák, az ukránok, a finnek, a szlovákok, és az osztrákok is. A riválisok most közös vívóedzéseket tartanak a magyarokkal. – Egy edzőtáborban rengeteg mindent ki lehet próbálni, hogy ki, mit reagál egy másfajta támadásra. Aki okosan csinálja, az elraktározza ezeket, hogy majd a versenyen is tudja kamatoztatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!