Sport

2017.06.28. 17:42

Nem lebecsülve a máltai csapatot a Videoton FC a párharc esélyese

A Videoton FC csapata csütörtökön 20.45-kor a Pancho Arénában a máltai Balzan FC ellen megkezdi szereplését az Európa-liga 2017/18-as sorozatában.

Káldor András

A találkozót megelőző napon a Videoton vezetőedzője Marko Nikolics, és Juhász Roland csapatkapitány találkozott a sajtó képviselőivel, és osztotta meg gondolatait a meccsről, valamint a felkészülésről.

110. nemzetközi összecsapásukra készülnek a piros-kékek, Marko Nikolic vezetőedző viszont ezen a találkozón debütál tétmérkőzésen a fehérváriak kispadján. A Vidi mesterét három hete nevezték ki a csapat élére, így rendkívül kevés ideje volt arra, hogy a gárdát megismerje, de úgy véli ennek ellenére készen állnak arra, hogy jó meccset játszva győzzék le máltai ellenfelüket.

- A máltai, a feröeri, vagy éppen a san-marinói labdarúgásról már nem szabad úgy beszélni, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. A Balzan nem amatőr, hanem teljesen profi csapat, tele vannak montenegrói, brazil, és szerb légiósokkal. Mindenképpen tisztelni kell őket, ezáltal nagyon komolyan vettük a felkészülést ellenük is. Húsz napja dolgozom együtt a csapattal, úgy érzem, hogy napról-napra fejlődik a társaság. Nagyon sokat, és jó mentalitással dolgoztak a játékosok, és viszontláttam azokat az elemeket a játék során, amelyeket a videózáskor megemlítettem nekik. Eddig teljesen elégedett vagyok. Amellett, hogy tiszteljük az ellenfelet, a mérkőzésnek rólunk kell szólnia, annak kell történnie, amit mi szeretnénk. Erősen bízom abban, hogy meglesz a továbbjutás, bár nem felejtjük el, hogy ennek a találkozónak lesz egy hét múlva egy visszavágója is. Kötelezettségünk van a szurkolók, a vezetők és az egész ország felé, mert bizonyítaniuk kell, hogy a magyar futball nincs rossz állapotban - hangsúlyozta Nikolics.

Tavaly a Videoton FC együttese az Európa-liga a 3. selejtezőkörben búcsúzott a dán FC Midtjylland elleni párharcban, így lényegében már lassan egy éve vártak arra a szurkolók, hogy a gárda megmutassa magát a nemzetközi porondon. Mindenesetre a fogadóirodáknál a fehérváriak az abszolút favoritok, bizonyítja ezt, hogy a bajnoki ezüstérmes is jó esélyekkel vág neki a párharcnak. Az első meccs gyakorlatilag simán a Vidié a szakértők szerint: 1.24-es átlagot ad ki győzelmük 53 nemzetközi iroda kínálata szerint, míg a Balzan győzelméért  bátran kínálnak majdnem 10-es szorzót is. Az előző szezonban Juhász Roland kihagyta az első két kör mérkőzéseit (FC Zaria Balti, FK Csukaricski), mivel azt megelőzően az Európa-bajnokságon szerepelt, így némi pihenőt kapott az akkor még a csapatot irányító Henning Bergtől. Ezúttal azonban természetesen ott lesz a kezdő tizenegyben.

- Kevés szünet után, egy új edzői stábbal vágtunk neki ennek a szezonnak, és a legfontosabb az volt a csapat számára, hogy mentálisan felfrissüljön. Úgy érzem, hogy ez megtörtént, mindenki ki van hegyezve. Látszott a felkészülésen, hogy elegendő volt nyolc-tíz nap arra, hogy kipihenjük magunkat. Fizikálisan rendben vagyunk, egyre jobban érezzük, és sikerül megvalósítani azt, amit az új vezetőedző kért a csapattól Fokozatosan lépegetünk előre, persze még bőven van hova fejlődni. Remélem, hogy tétmérkőzésen is visszaköszönnek azok az elemek a játékban és az eredményességben is, amelyeket tanultunk. Végre tétmeccset játszhatunk, és lehet bizonyítani, hogy tényleg jó úton járunk. Készen állunk a mérkőzésre, mi vagyunk az esélyesebbek, tisztelve az ellenfelet. A magyar futball jó megítéléséhez elengedhetetlen a jó európai kupaszereplés. - fogalmazott a hátvéd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!