Sport

2017.07.31. 19:01

Nincs mit szégyellniük - Kis szerencsével meglephette volna az MTK-t a Csákvár

CSÁKVÁR - Az első osztályból tavaly kiesett, és rögtön a feljutásra pályázó MTK ellen kezdte a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II idényét a Csákvár.

Szupkai Gábor

A kék-sárgák sorsolása nem könnyű. Elvégre a legerősebb, a feljutásra egyértelműen pályázó MTK ellen elstartolni nem a legkellemesebb feladat. Bár így a mérkőzés után bátran kijelentheti Szanyó Károly, ennél nehezebb ellenfél már nem jön szembe az őszi szezonban.

Pedig a csákváriak újdonsült vezetőedzője mindent megtett, már rögtön meglepetést okozott, hiszen olyan tizenegyet állított össze, melyet nem igazán láthatott semmilyen megfigyelő a felkészülési mérkőzéseken.

Ez a megállapítás a fővárosi kék-fehérekre is igaz volt, bár náluk a kényszer szülte ezt a helyzetet. Feczkó Tamás a nyitányon nem számíthatott több meghatározó játékosára sem, így többek közt az együttes csapatkapitányára, az oldalszalag-húzódással bajlódó Kanta Józsefre

Az MTK nagy csatában elvitte a három pontot
Fotó: Koppán Viktor

A felforgatott kezdőcsapat viszont nem hátráltatta az MTK-t, amely az első félidőben eldönthette volna a találkozót, de Horváth Gábor többször is bravúrral hárított, és meccsben tartotta a hazaiakat. A vendégek azonban így is kétgólos előnnyel mehettek a szünetre, Deutsch Bence szöglet utáni fejesgólja és Takács Roland találatának köszönhetően.

A fordulás után sokkal jobban játszottak a hazaiak, átvették a mérkőzés irányítását, és Jelena Richárd góljával sikerült szépíteniük is, majd az utolsó percekben teljesen beszorították kapujuk elé a kék-fehéreket. A hosszabbításban már a csákváriak kapusa is az ellenfél tizenhatosán belül tüsténkedett, az utolsó másodpercekben a fővárosi gárda védői többször is a gólvonalról mentettek, de az eredmény nem változott.

- Egy fiatal, jól játszó csapatot győztünk le, melynek sok szép sikere lesz ebben a bajnokságban - nyilatkozta a lefújás után a vendégek vezetőedzője.

- Jó érzés, hogy a vetélytárs szakvezetője elismerte együttesünk teljesítményét, ám pont sajnos nem jár érte. Két ellentétes félidőt láthattak a nézők. Sajnos azt kell mondanom, az első játékrészt odaajándékoztuk az MTK-nak. Fordulás után mindent megtettünk a pontszerzés érdekében, s amennyiben hamarabb szépítünk, akár meglepetést is okozhattunk volna. Úgy gondolom, van mire alapoznunk, ennek a csapatnak van jövője - értékelt a mérkőzés után Szanyó Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!