Sport

2017.05.03. 17:25

Hiába kezdett jól a vendégcsapat, a PAFC kontrollálta a mérkőzést

A Merkantil Bank Liga NB II 33. fordulójában a Puskás Akadémia FC a Nyíregyháza Spartacust fogadta, és otthon tartotta a pontokat.

Káldor András

Tizenegy forduló óta veretlen Puskás Akadémia FC fogadta azt a Nyíregyháza Spartacust, amely az idény elején még titkon abban reménykedett, hogy két év után visszatérhet az NB I-be. Már idejekorán eldőlt, hogy ez álom marad, és voltak olyan hetek, amikor a kiesőzónához is rendkívül közel kerültek. A harmadik vezetőedző dolgozik jelenleg a csapattal, Dajka László irányításával eddig két győzelmet arattak.

Gyors gólváltással indult az összecsapás, jóformán még el sem helyezkedtek a szurkolók a Pancho Aréna lelátóján, és a 3. percben már a nyírségi együttes vezetésének örülhettek a piros-kékeket Felcsútra elkísérő hívei. Kétségtelenül megadta a mérkőzés alaphangját Takács Tamás találata, amelyet megelőzött Rudolf Gergely mélységi passza. Ezt a támadó maga elé engedte, Tóth Bence késlekedett, lemaradt, és a csatár éles szögből a hosszú sarokba lőtt, Hegedűs Lajos kapus nem érhette el a labdát. 0-1. Nem tartott sokáig azonban a vendég drukkerek öröme, ugyanis egy percen belül egyenlített a PAFC. A gólkirályi címre is esélyes Tischler Patrik átadását két védőt is megelőzve Prossser Dániel ballal, kapásból, félfordulattal bombázta Megyeri Gábor kapujának jobb alsó sarkába. 1-1. Kellemetlen ellenfélnek ígérkezett a Spartacus, bátran, nyílt sisakkal támadtak, ám a 19. percben kis híján ráfáztak arra, hogy átadták a területet, mert az üresen hagyott Prosser ragyogó labdával ugratta ki a leshatáron Nagy Zsoltot, aki önzetlenül adta tovább a labdát Tischler felé, de Szokol Zsolt becsúszva az utolsó pillanatban kivágta a labdát a gólhelyzetben levő csatár elől. Majd a 25. percben Sándor György váratlan, nagy erejű, 24 méteres lövéssel lepte meg Megyerit, aki bravúrral öklözte ki a labdát. A 31. percben viszont a vendégek packáztak el óriási lehetőséget, két egykori válogatott, Tisza Tibor és Rudolf hozta össze majdnem a nyírségieknek a vezetést, Tisza hajszálpontos centerezését azonban a Videotont is megjárt támadó csúnyán mellé fejelte. Majd a 38. percben Heffler Tibor teljesen szabadon adhatta be jobbról a labdát, de az érkező Márkvárt Dávid ajtó-ablak helyzetben 3 méterről a jobb kapufa mellé fejelt. A 43. percben Prosser újfent pazarul emelt a védők mögé, Márkvárt, pedig 7 méterről Megyeribe lőtte a kínálkozó lehetőséget.

A szünet után nem álltak távol a hazaiak, hogy összehozzanak egy gólt, amikor az 54. percben Tóth B. és Hegedűs kapus egymásra várt, míg Szécsi Márk ezt kihasználva majdnem el tudta lopni a kapus mellett a labdát. A 75. percben Prosser 25 méteres szabadrúgása okozott izgalmakat vendégoldalon, Megyerinek igencsak nyújtóznia kellett, hogy a bal alsó sarokra tartó löketet kitornássza. Akárcsak legutóbb Siófokon a hajrá most is a felcsútiaké volt. A 82. percben góllá érett a mezőnyfölényük, Lencse László pontosan adott középre jobbról, a másik csere Szakály Péter, pedig 11 méterről estében lőtt a kapu közepébe. 2-1. A hosszabbításban még Lencse ugrott ki egyedül Heffler T. labdájával, elfektette Megyerit, visszahúzta a labdát, és az ötösről az üres kapuba lőtt. 3-1. Megérdemelt győzelmet aratott ezzel a PAFC, és magabiztosan halad célja, az NB I-es tagság felé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!