Sport

2017.06.26. 18:35

Kovács Ákos több ajánlat közül választhatott, a Fehérvár mellett döntött

Nyolc évet húzott le Pakson, a legutóbbi, roppant gyenge szereplés után egy kimondottan sikeres szezont szeretne. Úgy gondolja, erre minden esélye meg is van kék-fehérben.

Szupkai Gábor

Tavaly nyáron is felmerült, hogy az Albában folytatja, ám újabb egy évre leszerződött az atomvárosba. Ami egy esztendeje nem jött össze, ezúttal megvalósult. A 28 éves irányító, Kovács Ákos a bajnokcsapatnál folytatja. Egy évre írt alá, komoly reményekkel telve.

- Nagyon sok dolog szólt a Fehérvár mellett. Leginkább természetesen az, hogy az együttes sikeres, a nemrég zárult idényben minden címet begyűjtött, megnyerte a bajnokságot és a kupát, valamint a nemzetközi porondon is bizonyított. A csoportjából továbblépett, és nem sok hiányzott a második kör után az egyenes kieséses szakaszhoz.

- Tavaly nyáron maradt Pakson. Így utólag nem volt jó döntés, gyötrelmes szezont hagyott maga mögött
a társaival.

- Több ajánlatom volt akkor is, a paksi klub nehéz helyzetbe került, úgy gondoltam, nem hagyom őket cserben. Megállapodtunk, mivel előzőleg kimondottan sikeres idényeket töltöttem Tolnában, nem is esett nehezemre, hogy újabb egy évre aláírjak.
Az idei tavaszon a vezetők nem szorgalmazták, hogy náluk folytassam, amiben alighanem szerepet játszott, hogy gyenge idényt produkáltunk. Úgy gondolom, nekem nem ment rosszul, az edzőváltás után én is feljavultam. A fiatal, litván szakvezetővel nem találtuk a ritmust, Teo Cizmic érkeztével jobban ment nekem is és a csapatnak is. A tréner azt mondta, elégedett velem, ám a vezetők nem kínáltak újabb megállapodást. Ha megteszik, elgondolkodtam volna, hiszen lassan tíz éve élek Tolnában, a fehérvári felkészülés kezdetéig ez is lesz az otthonom. Ott élek a menyasszonyommal, aki paksi, júliusban költözünk Fehérvárra. Kecskeméten születtem és mutatkoztam be az élvonalban, még érettségi előtt. Meszlényi Róbert vezetőedzőtől elköszöntek, Forray Gábor lett a vezetőedző, ő fejezte be a tavaszt, lehetőséget adott fiataloknak, nekem is. Pécsre kerültem, közgazdaságtant tanultam, az egyetem mellett a PVSK U20-as csapatában játszottam. Aztán visszatértem Kecskemétre, Zsoldos Andrásnál egy teljes szezont húztam le a felnőttek között, majd aláírtam Paksra. Ahol remek idényeket töltöttem, a 2016-17-es szezon kivételében itthon meghatározónak számítottunk, gyakran szerepeltünk a nemzetközi porondon, háromszor indultunk az Eurochallenge Kupában. Viszont nyerni soha nem tudtunk.

- Miért nem?

- Mert legalább egy jobb mindig volt nálunk. A csapat bajnok lett Dzunic Branislav irányításával, mielőtt én oda szerződtem. Pár hónappal később a szakvezető távozott, több edzővel dolgoztam, de nyerni nem tudtunk. A nyolc év alatt hét érmem van, három ezüst és négy bronz. Egyszer voltunk közel a diadalhoz, 2012-ben, a szolnoki kupadöntőn a hazaiakkal csatáztunk, sokáig vezettünk, végül az Olaj fölénk kerekedett. Nem volt sima meccs, tízen belül kaptunk ki. Bízom abban, hogy végre sikerül trófeákat nyernem, valamint jó lenne bemutatkozni a felnőtt válogatottban is. Ha sikeresek leszünk az Albával, erre lesz is esélyem. Az utánpótlásban minden korosztályban magamra húztam a címeres mezt, a nagyoknál még nem sikerült, de remélem, már nem várat magára sokáig.

- Az Alba vezetői mit ígértek, ön lesz az első számú irányító?

- Azzal tisztában vagyok, hogy a posztomra szerződtetnek amerikai játékost, ez így van rendjén. Pakson is tengerentúli kosarassal dirigáltuk a csapatot, ez nem lesz másként Székesfehérváron sem. Természetesen szeretnék minél több időt pályán tölteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!