Pánczél Barabás: "Életfogytig rock and roll"

Pánczél Barabás nemcsak e kitüntetésnek örülhetett, hanem annak is, hogy csapata, a Gárdony-Pázmánd NKSE a bajnokság második legmagasabb osztályában, az NB I/B-ben újoncként a 6. helyen végzett, nem sokkal lemaradva a dobogóról.

- A lányok eredményét azért tartom sokra, mert igazi csapatmunka volt, mindenki maximálisan tette azt, ami a dolga volt. Ami a kitüntetést illeti, arra azt mondom, sokáig kell élni, és akkor az ember előbb-utóbb mindent elérhet. Ötvennyolc éves pályafutás van mögöttem, alighanem azt díjazták.

Pánczél Barabás 72 évesen is űz, hajt, buzdít, nevel és győz
Fotó: Igari Balázs

Megpróbáltuk az 58 év néhány lényeges pontját körbejárni. Kezdtük azzal, amikor "Paczi" - merthogy mindenki így nevezi a szakembert - még játszotta és nem magyarázta a kézilabdát.

- Ceglédi gyerekként az ottani csapatban játszottam ifjúként, majd az NB II-ben. A Keleti-csoportban háromszor voltam gólkirály. Úgy volt, hogy az akkor egyed-uralkodó Budapest Honvéd játékosa leszek, de másfél hónap után "kérték", segítsem inkább szűkebb pátriám együttesét abban, hogy bent maradjon. Az sikerült, majd Ceglédről Dunaújvárosba kerültem. Amikor befejeztem a játékot, edző lettem. A játékosaimat sorban a Honvéd Szondi SE csapatába hívták be katonának, és amikor Kiss Szilárd edző elment, áthívtak a Szondihoz.

Kuhinkó Vivien a Pánczél vezette Gárdony erőssége volt idén
Fotó: Molnár Artúr

Ezzel elértünk a második fejezethez, az eredményes edzői lét évtizedeihez.

- Sikeres 13 évet tudhattam magam mögött a Szondi csapatában, hiszen a magyar kézilabdázás színe-java átment a kezeim között. Egy alkalommal kiszámoltam, a magyar NB I-ben pályára lépők 48 százaléka szondis játékos is volt! A rendszerváltáskor nyugdíjba mentem, a Szondi után Várpalotán, Kuvaitban, Szekszárdon dolgoztam. Hogy miért jöttem haza Kuvaitból? Megvolt a szerződésem az újabb esztendőre, de úgy döntöttem, hogy nem megyek vissza, jobb lesz nekem itthon. Nem bántam meg a döntésem! Szekszárdon a csapatot a tízen túliak társaságában vettem át, a 8., majd a 7. helyen végeztünk. Innen Dunaújvárosba hívtak, bronzérem és nemzetközi szereplés adott okot az örömre. A Bp. Spartacus hölgyei után a Cegléd legénysége következett. Szülővárosom csapata a kieső helyen állt, bent maradtunk, a következő két évben a 8., aztán a 4. helyen végeztünk.

Dolgozott Hódmezővásárhelyen is, aztán visszatért Székesfehérvárra, a Köfém SC utánpótláscsapatához. Még az NB I-es felnőtteket is edzhette, itt fejezte be élvonalbeli munkáját. Sikereit jelzi, hogy a négy magyar játékos közül, akit a világ legjobbjának választottak, háromnak - Radulovics, Kulcsár, Kocsis - edzője volt. Most az NB I/B-s Gárdony-Pázmánd csapatát vezeti sikerre a biztatásának időnként markánsan hangot adó mester.

Olykor elkél a kispad mellett a számonkérés vagy néhány jó tanács
Fotó: Koppán Viktor

- Csodálatos dolog gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozni! Nyugdíjas éveimet tenisszel, ultival és sörözéssel tengettem. De a Pázmánd megkeresett, a megyei bajnokságban játszottunk 13 lánnyal. Azóta hat korosztályban versenyzünk, vannak olyanok a felnőtt csapatban, akikkel nyolc éve együtt dolgozom. Szeretek simogatni, ám ha kell, a korbácsot is csattogtatom, de a bizalom a legfontosabb. Együtt élek a csapattal, érzik a játékosok, hogy ott vagyok közöttük a pályán. Az elismerés léleksimogató, de amikor hazaérkeztem, arra gondoltam, hogy ez a vég? Csakhogy: újabb évre elvállaltam a felnőttcsapatot, utána visszamegyek az utánpótlásba, ahol a lányommal együtt dolgozhatok. Mert számomra a kézilabda "Életfogytig rock and roll" - tehát mindhalálig a pálya mellett a helyem!