Sport

2017.06.28. 17:34

Pátka: western és jackpot reining

A megyei western-reining bajnokság 2. fordulójának és egyben az RHR-kupa versenyeinek szombaton a Red Horse Ranch adott otthont a Sósér dűlőben.

V. Varga József

A megyei western-reining bajnokság 2. fordulóját a Fejér Megyei Lovassport Szövetség jegyezte. Kis Réka, a Red Horse Ranch Lovas Egyesület szakmai vezetője, az RHR-kupa szervezője, eredményes versenyzői és tréneri pályafutást tudhat maga mögött fiatal kora ellenére. Többszörös világkupa résztvevő, ismert és elismert személyiség a hazai és a külföldi reining versenyek világában. Szakmai vezetésével működik itt a megyében az ország egyetlen western-lovas utánpótlás-nevelő bázisa.

– Mennyire elégedett a tanítványai eredményeivel?

– Komoly teljesítményt nyújtottak a gyerekek – mondta el Kis Réka. – Szombati versenyünket egy fárasztó edzőtábor lezárásaként rendeztük. Edzőként az egész heti teljesítményüket veszem figyelembe. Lovast és lovat is próbára tevő héten vagyunk túl, és elmondhatom, összességében elégedett vagyok az elvégzett munkával. A versenyszezon közepénél járunk, nemsokára Ausztriába utazunk, majd a magyar bajnoki forduló következik.

Reining-körök: Kis Réka és BM Royal Star

Fotó: Kila József

Eredmények, győztesek, kezdő profi trail: Kerecsényi Stefánia (TB Playful Redy). Gyermek trail: Mag Lara Rita (Miss Berry Quixotee). Ifjúsági trail: Bradács Anna (Billy Boy Cherry). Vezetőszáras trail: Füredi Ákos (Flow). Csikók: Tihanyi Virág (Luna). Kancák: Paulikovics Milán (Bhilary From Wapity). Heréltek: Kalafatics Lenke (Charley Dancer). Mének: Kerecsényi Stefánia (Hotsteprooster).

Jackpot reining, 1. futam: Lovas Flóra (Igor Sun Sunny). Ifjúsági reining: Lovas Flóra (Igor Sun Sunny). Open pleasure: Kis Réka (BM Royal Star). Kezdő profi pleasure: Kerecsényi Stefánia (Zserbó). Ifjúsági pleasure: Pintér Gréta (NN Lara Whiz). Amatőr pleasure: Tamáskovics Ervin (TB Playful Redy). Gyermek pleasure: Mag Lara Rita (Hollywood Gray Star).

Gyermek horsemanship: Z. Tóth Barnabás (Miss Best Hotrodes). Kezdő profi horsemanship: Kerecsényi Stefánia (TB Playful Redy). Gyermek reining: Mag Lara Rita (Hollywood Gray Star). Jackpot reining, 2. futam: Ambrusné M. Ágnes (Jr. Royal Montana). Open reining: Kis Réka (BM Royal Star) és

Gacsal Bernadett (Kalíz Golden Jack). Jackpot reining, 1 + 2. futam: Lovas Flóra (Igor Sun Sunny).

A következő pátkai viadalt, a megyei bajnokság 3. fordulóját október elsején rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!