Sport

2017.03.01. 20:45

Rajtolt az utánpótlás

Két héttel a felnőttek után a Videoton FC utánpótlás-korosztályai is bajnoki mérkőzéseken léptek pályára a hétvégén.

Káldor András

Az U19-es csapatnak nem sikerült jól a rajt, a Zalaegerszeg otthonában 2-0-s vereséget szenvedtek. Az U17-esek már a felkészülés alatt is megmutatták, csapategységük és harcos játékuk nehéz ellenfelekké teszi őket.

A Videoton U17 csapatából Laczkó Krisztián rohamozza a kaput
Fotó: vidi.hu

A ZTE elleni bajnoki rajt pedig újabb bizonyítékkal szolgált, hiszen itthon 4-1-es győzelmet arattak, Horváth Bálint, valamint Varjas László is két-két találatot szerzett. Döntetlennel kezdték a tavaszt az U16-osok, Sóstón 1-1-es eredmény született a ZTE elleni mérkőzésen, egyenlítő találatukat a 84. percben Szileszki Márk szerezte. Nem sikerült a bravúr az U15-ös csapatnak a tabellán 3. Bp. Honvéd ellen, a fővárosiak otthonában 2-0-s vereséget szenvedtek. Ugyancsak vereséggel távoztak Kispestről U14-esek, a Honvéd két találatára csak Bozai Bence tudott válaszolni, így 2-1 lett a végeredmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!