Sport

2017.02.16. 18:45

Rajtra készen a focisták

Felcsút - A Puskás Akadémia FC számára a spanyolországi edzőtáborozással lényegében véget ért a felkészülési időszak, a hétvégén már folytatódnak a bajnoki küzdelmek az NB II-ben.

Káldor András

A felcsúti futballisták a Szolnoki MÁV FC otthonában lépnek pályára vasárnap 14 órakor. Pintér Attila, a kék-sárgák télen érkezett vezetőedzője jó benyomásokat szerzett a csapatról, és bizakodással várja a szezont.

Pintér Attila a Puskás Akadémia FC vezetőedzője bizakodó Fotó: pafc.hu

- Nagyon hasznosak voltak a mérkőzéseink, mert jó csapatok, és jó játékosok ellen játszhattunk. Amit minden edzésen próbáltunk tovább építeni, azt mindig visszakaptuk a meccseken. Ezeket automatikussá kell tenni, és nem szabad, hogy egy percre is a régi beidegződések jöjjenek vissza. A csapat megmutatta azt az NK Osijek ellen, hogy egy nullás hátrányból is tud fordítani. A kínai együttesekkel szemben is megmutattuk, hogyha egy erősebb ellenféllel találkozunk, akkor a saját térfelünkről indulva mire vagyunk képesek. Minden mérkőzésünkön nagyon sok lehetőségünk volt, ezekből keveset használtunk ki, ezen mindenképpen javítanunk kell - emelte ki Pintér Attila három nappal a bajnoki rajt előtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!