Sport

2016.02.07. 19:39

Remekül sikerült főpróba

Felcsút – Szombaton már a DVTK látogat az első tavaszi NB I-es fordulóban a Puskás Akadémiához, akik a Budaörs ellen vívták utolsó felkészülési mérkőzésüket.

Szupkai Gábor

Puskás Akadémia FC – Budaörs SC (NB II) 6-0 (2- 0)

Puskás Akadémia FC: Pogacsics (Pajovic, 55.) – Pauljevic (Mészáros D., 62.), Fiola (Tar, 62.), Kelic (Lipcsei, 62.), Forró (Dinjar (62.) – Zsidai (Polonkai, 62.), Márkvárt (Nagy Zs., 62.) – Lopa (Mészáros K., 62.), Csurko (Bacelic-Grgic, 46.), Pekár (Zsótér, 62.) – Sallai (Castillion, 62.)

Önbizalomnövelő győzelmet aratott a Puskás Akadémia FC Felcsúton az NB IIben szereplő Budaörs csapata ellen. Egy percig sem forgott veszélyben Robert Jarni együttesének sikere, végig magabiztos, fegyelmezett, szervezett játékot produkált a bajnoki főpróbán a csapat. Ezzel a PAFC rettentően sikeres téli felkészülést tudhat magáénak, hiszen hat találkozójából mindössze egyet veszített el, öt alkalommal győztesen hagyta el a pályát. Ezt a teljesítményt a hétvégén folytatódó bajnoki küzdelmek során is elfogadná a csapat szurkolótábora. – Fantasztikusan jól játszott ma a csapatom. A védekezésünk kiválóan működött, ráadásul az első perctől kezdve nagy nyomás alatt tartottuk a budaörsieket. Örülök neki, hogy a sorcserét követően is tartottuk az első félidei tempót. Agresszív volt a társaság, rátettek még egy lapáttal és rúgtak még négy gólt. Nagyon sajnálom, hogy a mai meccsért még nem osztottak bajnoki pontokat, ha így játszunk a jövő héten, ahogy ma, nem lesz problémánk” – értékelt a lefújást követően Robert Jarni vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!