Sport

2013.03.11. 11:55

Rich Chermonazzal a válogatottról, a fehérvári csapatról

Székesfehérvár – Rich Chermonaz, a magyar jégkorong válogatott szövetségi kapitánya ideiglenes fehérvári lakos. Mivel itt tölti napjait, és együtt dolgozik a Sapa Fehérvár AV19 csapatával - is.

Silye Sándor

A kapitánnyal az U18-as bajnoki döntőn találkoztunk. Először is gratuláltam neki a lengyelországi torna győztes bemutatkozásához, aztán mindjárt arról faggattam, milyenek az eddigi benyomásai a magyar jégkorongról, a válogatottról?

- Tapasztalatom szerint az elmúlt években nagy befektetések történtek a magyar jégkorongba, kiépültek azok a rendszerek, amelyen belül lehetőség van az edzők és a játékosok képzésére. Glenn Williamson kitűnő munkát végzett az utánpótlás válogatottakkal, odafigyel az edzők segítésére is. Ami a felnőtt válogatottat illeti, egyértelmű, nincs meg az a nagy merítési lehetőség, amelyből jobb lenne a válogatás lehetősége. De vannak tehetséges fiatalok, érdemes velük foglalkozni, meg kell adni a számukra a lehetőséget a játékra, mert számolni kell azzal, hogy az idősebbek előbb, utóbb, de befejezik. Nem az érdekel ki, milyen ligából érkezett, hol játszott, e téren nincs különbség nálam játékos és játékos között, az játszik,aki alkalmas erre, és ennek bizonyságát adta, vagy adja.

- Ezek szerint kis bázisból is lehet nagy eredményt elérni?

- Az elmúlt napokban, miután megismertem az Akadémia munkáját, kijelenthetem: magas színvonalú tevékenység folyik itt, ami nagy előrelépési lehetőséget jelent. Ugyanakkor Dunaújvárosban, Miskolcon, Budapesten és más városokban is jó az utánpótlás nevelése, amelyek révén jó játékosok vehetnek részt a bajnokságokban, illetve ez a folyamat a mennyiségi növekedést is segítheti.

- A lengyel túrán kiderült, a fiatalok nagy barátja

-Az volt az első, és legfontosabb feladat, hogy felmérjük, mire képesek és hol tartanak a fiatalok, illetve miként reagálnak az éles mérkőzéseken a jégen. Nagyon jó tapasztalatokkal gazdagodtam,  kellemes meglepetés volt számomra amit láttam. Biztos, hogy sok fiatal lesz tagja a bő keretnek, és az MK-döntő után többeknek meglesz az esélye arra, hogy bent maradjanak a vb csapatban a végleges keret kijelölése után.

- A szövetségi kapitánynak a legfontosabb feladata a játékosok motiválása?

- Egyebek mellett A motiváció fontos, de most a fizikai felkészítés még inkább. Több játékos nem résztvevője a bajnokságok rájátszásának, a meccs hiányát is szeretnénk megoldani. Ezért a hét végén a keretet két csapatra osztjuk, és két meccset is játszunk. Négy napos edző, három nap pihenő ciklusban dolgozunk. A négy napban 6 jeges edzés és négy száraz edzés képezi a programot. A jégen is olyan munkát végzünk, ami a fizikumot erősíti, azt szeretném, ha a vb kezdetére kifogástalan állapotban lenne mindenki.

- Elég lesz az idő a rajtig?

- Hat hét áll a rendelkezésünkre a felkészülésre, az ellenfelekről megvannak a  video anyagok, nem lehet gond ezzel.

- A várakozás óriási, az A-csoportba jutás álom, vagy realitás?

- Nehéz feladat vár ránk, az olaszok és a kazahok is sok honosított játékossal lépnek jégre. Azon leszünk, hogy minél sikeresebben vegyük az akadályokat, de a jóslást meghagyom azoknak, akiknek ez a szakmájuk

- Bizonyára hosszabb távon akar itt dolgozni. Eddig a Sapa adta a kapitányokat a szövetségnek, elképzelhető, hogy most a szövetség adja a szakvezetőt a Sapának?

- Amikor elvállaltam a szövetségi kapitányi állást, a szövetséggel abban állapodtunk meg, hogy a vb után, az eredmény tükrében tárgyalunk a folytatásról. Ami a Sapa Fehérvár együttesét illeti, pénteken túl intenzívnek nem nevezhető tárgyalást, inkább megbeszélést folytattam Ocskay Gáborral a lehetséges közös jövőnkről. Elmondtam, a következő esztendőmről a világbajnokság előtt döntést akarok hozni. Nem titok, több ajánlat közül választhatok, és ebben benne van a Sapa Fehérvár AV19 csapatáé is Az biztos, a csapattal szeretnék kupagyőztes lenni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!