Ritkán könnyezik egy profi jégkorong játékos, de ezúttal indokolt volt

2016. március 01., 19:32 szerző: Szupkai Gábor fotós: Molnár Artúr
komment
Székesfehérvár – A Fehérvár AV19 februárban nem csak az EBEL szezontól búcsúzott, hanem a csapat egyik játékosától, Frank Banham-től is.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

2012. július 26-án aláírásra került egy szerződés, akkor talán még senki nem gondolta, hogy a Fehérvár AV19 új igazolása végül ennyire beválik. Hogy a következő közel négy esztendő alatt, Frank Banham ekkora kedvenc lesz Fehérváron, és hogy végül, majd 2016-ban egy februári estén, könnyek közt mondja el búcsúbeszédét a Ljubljana elleni szezonzáró mérkőzést követően. Nagy álmokkal érkezett a királyok városába, és a csúcsra tört itt is.

– Nagyon komoly terveim, elvárásaim voltak mikor idejöttem. Azt gondoltam ez egy kiváló lehetőség, itt bajnokságot fogok nyerni. Úgy éreztem ez a csapat, ezek a játékosok maximálisan alkalmasak erre. Rettentően izgatott voltam.

Fotó: Molnár Artúr

Végül bajnokságot nem nyert a Volánnal, de tán akkor sem ünnepelhették volna jobban, ha ez összejön.

– Hihetetlen érzés volt. A négy év alatt mindig éreztük a szurkolók támogatását, csakúgy a jégen, ahogy az utcán is, az egész városban. Elképesztő, hogy mennyire barátságos volt velem mindenki, mennyire támogattak. Azt hiszem az a legnagyobb szó, hogy ez a négy év alatt tényleg otthon éreztem magam Fehérváron. A vasárnapi búcsúztatásom a Ljubljana ellen nagyon megható volt, egyáltalán nem számítottam ilyen szívszorító pillanatokra. Ez egészen biztosan egy olyan este, amit amíg élek, nem fogok elfelejteni.

1526 mérkőzésen 700 fölé jutott gólokban és asszisztokban egyaránt. Megjárta az észak-amerikai profi ligát, játszott Finnországban, Svédországban, Svájcban és az EBEL-ben is több csapat mezét húzta magára. Azt gondolhatnánk, elégedetten tekint vissza a pályafutására.

– Azt hiszem most már annak kell lennem. De míg játszottam, addig nem, egyáltalán nem voltam elégedett. Keményen játszottam, ezzel mindig tisztában voltam és ebből nem engedtem. De érdekes, hogy visszagondolva, mikor például a Salzburgban az első playoff meccsünket játszottuk a Vienna Capitals ellen, öt gólt lőttem, de csak egyet tudok visszaidézni. Viszont kihagytam két ziccert is kontrából, na ezek pontosan élnek az emlékezetemben. Így működik egy jégkorong játékos agya. Ezért azt gondolom, hogy egy igazi profi hokijátékos soha nem lehet elégedett, mindig az kell lebegjen a szeme előtt, hogy még jobb akarok lenni, ez még nem elég. Napról-napra, meccsről-meccsre küzdeni kell a fejlődésért.

Egy nagy álom még összejöhet, az A-csoportos világbajnokság Oroszországban. Ez viszont már nem csak rajta múlik.

– Természetesen szeretnék ott lenni, és az orvosok biztatnak is, hogy minden rendben lesz a műtét után a térdemmel. Az idei egy nagyon kemény év volt, sokat voltam sérült, sok edzést kihagytam. A karriered vége felé már sokkal fontosabb az edzés, csakis akkor lehetsz biztos, hogy jó lehetsz a meccsen ha végig tudod csinálni a felkészülést. Áprilisban kezdődik az edzőtábor, addigra kell a térdemnek olyan állapotba kerülnie, hogy alkalmas legyen a játékra.

Sokan már most a Fehérvár AV19 vezetőedzőjeként látják a jövőben, és nem is zárkózik el ettől a lehetőségtől sem.

– Minden lehetséges. Játékosként nem sokat gondolsz a karriered utánra. Te akkor jégkorong játékos vagy és csakis a jégen történtekre koncentrálsz. Most át kell állnom egy új fajta életre, pihenek kicsit, a családommal hazaköltözünk, meglátjuk ott milyen lehetőségeim lesznek.

Szupkai Gábor

hozzászólás
2016. március 01., 19:32 szerző: Szupkai Gábor fotós: Molnár Artúr

Facebook

Hozzászólások