Sport

2014.11.26. 13:50

Sakk: a megyei döntőbe jutásért játszottak

November 21-én immár harmadik alkalommal adott otthont a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda a székesfehérvári általános iskolások részére kiírt városi sakk csapat korcsoportos diákolimpiának.

Matók János

Az idén rekord nevezés érkezett, összesen 17 csapat 70 versenyzője küzdött a helyezésekért. A részt vevő iskolák: Ciszterci Szent István Gimnázium 3 csapat, Munkácsy Mihály Ált. Iskola 2 csapat, Németh László Ált. Iskola 2 csapat, Széna téri Ált. Iskola 1 csapat, Vörösmarty Mihály Ált. Iskola 2 csapat, Szent Imre Ált. Iskola és Óvoda 7 csapat. A versenyt Csák Lajos, a rendező iskola igazgatója, a verseny fővédnöke nyitotta meg, és sportszerű, sikeres versenyzést kívánt a gyerekeknek. A körmérkőzéses formában lebonyolított verseny végeredménye, alsós lányok: 1. hely Szent Imre Általános Iskola és Óvoda A csapata (Petri Kata; Benedek Nikolett; Lőrinc Luca felkészítő: Peresztegi Nagy Róbertné), 2. hely Szent Imre Általános Iskola és Óvoda B csapata, 3. hely Németh László Általános Iskola.

Alsós fiúk: 1. hely Németh László Általános Iskola (Bernáth Bence; Kun Bálint; Szabó Lili; Pista Kristóf; Bíró Mihály; Bognár Roland felkészítő: Szabó István). 2. hely Szent Imre Általános Iskola és Óvoda A csapata, 3. hely: Munkácsy Mihály Általános Iskola.

Felsős lányok: 1. hely: Szent Imre Általános Iskola és Óvoda A csapata (Farkas Zsófia; Böröcz Bianka; Járossy Jázmin felkészítő: Peresztegi Nagy Róbertné), 2. hely Ciszterci Szent István Gimnázium, 3. hely: Szent Imre Általános Iskola és Óvoda B csapata.

Felsős fiúk: 1. hely Ciszterci Szent István Gimnázium A csapata (Schnéberger Monassé; Szauter Csanád; Németh Márton; Szkok Norbert felkészítő: Szabó István), 2. hely: Vörösmarty Mihály Általános Iskola A csapata, 3. hely Ciszterci Szent István Gimnázium B csapata. A négy első helyezett csapat képviseli majd a várost a megyei sakk diákolimpián, mely februárban szintén Székesfehérváron kerül megrendezésre.

 

Címkék#sakk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!