Sport

2017.04.03. 10:22

Elúszott a csákvári előny

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában az AFC Csákvár bár vezetett Szolnokon, de a végén meg kellett elégednie a döntetlennel.

Káldor András

Nem biztos, hogy erre a forgatókönyvre vágytak a csákváriak a mögöttük hagyott játéknapon. Oldal Tibor ugyanis hiába talált be az 50. percben, nem tartott sokáig a kék-sárgák öröme. A vendéglátó vasutasok a 68. percben Csirmaz István találatával egyenlítettek. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a csákvári gárdán továbbra is mintha átok ülne, mivel Szalai Tamás és Sejben Viktor vírusos gyomorfertőzés miatt még a kispadra sem tudott leülni, valamint Fényes Szabolcs vádlisérülése sem jött rendbe. Rajtuk kívül Molnár Tibor válla is rakoncátlankodott az elmúlt napokban, így a támadó is csak az oldalvonal mellől szurkolhatott társainak.

Mindenesetre Vincze István vezetőedző sem repesett az örömtől a lefújást követően: – Nagy taktikai csatát hozott a mérkőzés. Bosszantó, hogy nem tudtuk megtartani az egygólos vezetésünket, és ez már nem először fordult elő velünk a szezonban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!