Sport

2017.03.16. 20:30

Az Alba Fehérvár kosarasai nagyon magabiztosan verték a Szegedet

Székesfehérvár - A zsinórban két győzelmet arató SZTE nem tudta megnehezíteni az Alba dolgát, a Gáz utcai házigazdák 94-70-re győztek.

Horog László

A múlt szombati bajnokin súlyos térdsérülést szenvedő Tóth Péter melegítőben álldogált, majd térdgép segítségével bicegett a kispadnál, amíg a társak melegítettek. Aztán a lelátón foglalt helyet a 27 esztendős játékos, aki pénteken fekszik kés alá a fehérvári kórházban. A fehérváriak légiós kontingenséből ezúttal Justin Edwards maradt ki.

James Farr (fehér, 15) többször is megküzdött a palánk alatt az exfehérvári Juhos Leventével Fotó: Simon Erika

Az első pontokat egy korábbi koronázó városi, az Alba 2013-as bajnokcsapatából utolsóként, két éve távozó bedobó, Juhos Levente szerezte, erre Brandon Taylor gyorsan felelt. Keller Ákos zsákolása nyomán már a házigazdáknál volt az előny, ám a szegediek bolgár pontgyárosa, Lilov triplát hintett, 6-7. Shepard két duplával jelentkezett, aztán Taylor pillanatai, sőt, percei következtek, egy hármast és két duplát dobott, valamint a megítélt plusz büntetőt is értékesítette. A hazaiak gyorsan elléptek 18-11-re, Lilov hármasával araszolt előre a Szeged, Farr hűtötte a kedélyeket. Boltic és Sulovic révén hirtelenjében 20-18-ra zárkóztak a vendégek, Dzunic időt kért, Boltic büntetőivel egyenlített az SZTE, az első tíz percet Farr kétpontosa zárta, 22-20. A folytatásban sem tudott ellépni jelentős különbséggel az Alba, Burgess kinti kosarára Lilov középtávolról felelt, Mohammed pontjaira megint a bolgár vendégmunkás, aztán Farr pontjai után, 33-26-nál a szegediek trénere, Nikola Lazic időt kért. Keller Ákos zsákolt, Markovic hármast dobott, Ciric kettest, 38-28-nál Dzunic időt kért. Markovic a palánkhoz közelebb érve sem hibázott, őrizte magabiztos előnyét a Fehérvár. Nem csak a centereket forgatta Dzunic, Taylor helyett Keller Iván jutott szóhoz, félidőben 42-28 állt a táblán.

A második félidőt Lilov hármasa és Boltic zsákolása vezette fel, aztán Alhaji Mohammed lendült bele, két hármasát mérnöki pontossággal helyezte a gyűrűbe, de jól célzott közelebbről is. Lóránt Péter középtávoli kosaraival húsz pont fölé nőtt a különbség, 60-39 virított a táblán, sőt, Mohammed újabb hármasával még nehezebb helyzetbe kerültek a látogatók. Ciric pontjait követően Burgess is beköszönt távolról, Shepard szerelt látványosan a saját palánkjánál, aztán túlzottan lendületbe jött, a túloldalon kísérletezett hármassal, kevesebb sikerrel. A záró harmadot 66-44-es állásnál kezdték a felek, Burgess közelről volt eredményes, Juhos messziről, kisvártatva Keller Ákos passzát öccse, Iván helyezte a gyűrűbe, 76-55. Ciric, Boltic és Lilov dobásai sem mentek be, ellenben Markovic nem rontott, Lazic időkéréssel próbálta megállítani a hazaiak lendületét. Nem sikerült, 89-62-re elléptek a házigazdák, Dzunic is időt kért, pihentető jelleggel. Mohammed keze a zárás előtti percekben sem remegett, könnyedén, 94-70-re győztek a fehérváriak.

Dzunic Branislav: - Győzelemre készültünk, amit sikerült is megvalósítanunk. Megfelelő energiával játszottunk, sokat segített, hogy extra volt a dobószázalékunk, valamint jól szedtük a lepattanókat is. A Szeged jó csapat, sok sikert kívánok nekik
a bajnokságban!

Alba Fehérvár-Naturtex-SZTE-Szedeák 94-70 (22-20, 20-8, 24-16, 28-26)

Székesfehérvár, 1200 néző,

Vezette: Pálla Z., Farkas G., Kulcsár T.

Alba Fehérvár: Taylor 14/6, Mohammed 21/12, Shepard 10, Lóránt 6, Keller Á.8 Csere: Farr 12, Burgess 11/6, Markovics 10/6, Keller I. 2. Vezetőedző: Dzunic Branislav

Szeged: Boltics 13/3, Lilov 12/6, Csirics 13, Juhos 9/3, Sulovics 11. Csere: Wirth 3/3, Filipovics 2, Bán T. 7/3. Vezetőedző: Nikola Lazics

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!