Sport

2017.07.06. 13:42

Töretlenül fejlődik az ARAK, idén már felülmúlták tavalyi eredményességüket

Magyar bajnok atlétákat látott vendégül a városházán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Az ARAK évről-évre eredményesebben szerepel.

Ferencz Balázs

Siskó Zsófia rúdugrásban, Szabó Dániel 100 méteren, míg a Szabó, Pisch Milán, Góger Ádám, Hegedűs Mátyás alkotta 4x100-as váltó is aranyérmet szerzett a hazai rendezésű atlétikai országos bajnokságon. A győzteseket, edzőiket, Skoumal Pétert és Molnár Ferencet, valamint Hirt Károlyt, az ARAK Up. Akadémia elnökét fogadta a polgármester.

- Pár évvel ezelőtt, amikor a centrumról beszélgettünk, akkor Hirt Károly azt mondta, ha megoldódnak az elhelyezési körülmények, akkor jönnek az eredmények is - és tényleg így lett, az ARAK műhelye megerősödött. Láthatóan jó sportklubként és jó közösségként is működnek - fogalmazott Cser-Palkovics András. A fehérvári atléták nem csak a honi porondon remekeltek, Siskó Zsófia 420 centis egyéni csúccsal járult hozzá a magyar csapat sikeréhez az izraeli Eb-n, ahol Szabó Dániel is fontos pontokkal segítette a válogatott első osztályba jutását.

- A szabadtéri szezon derekán túl vagyunk, s eredményességben túlszárnyaltuk a múlt év hasonló időszakát. Elsősorban a nemzetközi produkciók terén léptünk előre, az U23-as Eb-n és a junior Eb-n is ott lesznek a tanítványaink. A bajnoki címek tekintetében is hozzuk a tavalyi eredménysort még úgy is, hogy az egyik legnagyobb ígéretünk, Mátó Sára vakbélgyulladás gyanúja miatt nem indulhatott az ob-n. Amikor elkészült az atlétikai központ, akkor elindítunk egy szakmai programot, ami jól működik. Most már ott tartunk, hogy a minőséget szeretnénk kiválogatni a gyerekek közül, hiszen kinőttük a létesítményt - mondta Hirt Károly, aki az U23-as Eb-n induló Szabótól és a kalapácsvető Pásztor Bencétől, a junior Eb-n rajthoz álló Mátó Sárától, valamint az EYOF-on érdekelt Takács Boglárkától és Endrész Klaudiától is egyéni csúcsot vár. fb

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!