Sport

2017.07.05. 11:05

Triplázás az Öreg-tó partján - Három Szondi-arany a tatai maraton váltón

SZÉKESFEHÉRVÁR A hétvégi tatai maraton váltón a Honvéd Szondi SE női és férfi csapata is „felfutott” a dobogó legmagasabb fokára.

V. Varga József

A Sprint Futóklub és a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd SE a 25. Tatai maraton váltót július 2-án rendezte meg az Öreg-tó partján. A népszerű versenyen a váltón kívül két egyéni távon (7 és 42 km) is indulhattak a résztvevők. A maratoni távot az indulók párban, vagy 3-6 fős csapattal több kategóriában teljesíthették.

A kellemes időben igen erős széllel kellet megküzdeni a futóknak, a szélnek a vízben szörfözők a futóknál bizony jobban örültek – mondta el lapunknak az egyik résztvevő, Rácz Katalin.

A mezőny az új kajakház Ökoturisztikai Központ előtti partszakaszáról egyszerre rajtolt el, az útvonal csodálatos környezetben, a tókör sétányon, illetve a tó körüli erdőben (immár „szélcsendben") vezetett.

Négy futó a Szondi SE kétszeres győztes női csapatából Fotó: Az egyesület

A vasárnapi versenyen a székesfehérvári Honvéd Szondi György Sportegyesület egy-egy női és férfi csapattal vett részt. A csapattagok nagyszerűen teljesítve „felfutottak" a dobogóra. A közös erőfeszítés és a kiváló csapatmunka nagyszerű szondis sikert eredményezett. A női csapat abszolút és kategória első, a férfi csapat abszolút második és kategória első helyezést ért el. Mindezt a legnépesebb kategóriában „húzták be" a fehérvári futók.

A női csapat Csabai Réka, Kukucska Zita, Rácz Katalin, Szabó Krisztina, Szabó Veronika, Telepovszky Ágnes összeállításban indult. A férfi váltó Balogh András, Bohus Péter, Fazekas Tamás, Kaluz Ákos, Kékesi Mihály, Szász Mihály összetételben futott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!