Sport

2015.11.22. 20:01

Szinkronúszás: érmek a legfiatalabbaknál és a felnőtteknél

Az Orka szinkronúszó lányai a hétvégén a Magyar Kupán, egy hete az Aqua Diapolo Kupa versenyén mutatták be kűrjeiket.

Hajnal Csilla

– Az idén kevés kűrrel vettünk részt a Magyar Kupán. Több versenyzőnk korosztályváltás előtt áll, így már a 2016-os versenyévadra koncentrálunk inkább. Rutinos versenyzőink új kűrjei még nem százszázalékosak, így a koreográfia csiszolása és a technikai kivitel is további edzésmunkát igényel – mondta el a hétvégi versenyről az egyesület vezetőedzője, Molnár Andrea. – A lányok szép kűröket mutattak, de sajnos ez most kevés volt a dobogóhoz. Kivételt Tőke Teodóra és Horváth Dalma párosa jelentett, akik a felnőtt korosztályban a 2. helyen végeztek.

A Magyar Kupát másodszor rendezték meg a 10 évesek és annál fiatalabbak számára is. Ebben a korosztályban orkás győzelem született: Szakáll Panna technikai versenyszámban szerzett aranyat. Dicséretet érdemel Mészáros Eszter, aki versenyen kívül indult – rutinszerzés céljából –, szép pontokat szerzett.

A többi eredmény: utánpótlás korosztály, kombinációs kűr – 5. helyezés, a csapat tagjai: Baranyai Sára, Dósay Lilla, Holczmann Dóra, Faragó Kíra, Matók Sára, Szabó Regina, Szabó Tímea, Vajda Izabella, Vitéz Anna. Szólóban Vitéz Anna a 8. helyen végzett. A felnőttek kombinációs kűr versenyszámában 4. lett az Orka, a csapat tagjai: Dancsó Dóra, Kovács Kata, Nagy Zsófia, Rivnyák Tímea, Sajner Edit, Szabó Anna, Szabó Regina.

Egy hete, az Aqua Kupán is jól szerepelt az Orka 32 sportolója. Az egyesület az összetett kupaversenyben első lett. További eredmények: Gyakorlatsor versenyszám – 1. helyezett: Mészáros Emese, Szakáll Panna, Ákos Nóra, Szabó Virág, Mészáros Eszter. 2.: Lehota Luca, Véber Melinda, Németh Kitti, Kozma Csengele, Vigh Kamilla. 3.: Bródy Gréta, Cserta Anna, Kertész Lili, Fábián Lara. 4.: Buzsik Panka, Grátzl Gréta. Utánpótlás kombinációs kűr: 2. helyezés (Baranyai Sára, Dósay Lilla, Holczmann Dóra, Faragó Kíra, Matók Sára, Szabó Regina, Szabó Tímea, Vajda Izabella, Vitéz Anna). Felnőtt kombinációs kűr: 1. helyezés (Dancsó Dóra, Kovács Kata, Nagy Zsófia, Rivnyák Tímea, Sajner Edit, Szabó Anna, Szabó Regina). A vesenyzőket Kiss Judit, Trungel Viktória és Molnár Andrea készítette fel. A lányok mától már a látványos karácsonyi gálára készülnek, amit december 12-én láthat a közönség a városi uszodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!