Sport

2017.05.02. 13:27

Átgázolt az Albán a tatai gyors

A férfi kézilabda NBI/B 24. fordulójában az Alba nem túl magas színvonalú mérkőzésen sima vereséget szenvedett szombat este.

Krebsz András

Alba-Máv-Előre SC–Tatai AC 22-33 (11-13).

VOK, 100 néző, vezette: Asztalos, Bárkányi.

Alba-Máv Pulai – Major, Gyimesi 6, Schekk 7, Zsigmond 1, Venczel 2 (1), Balogh 1. Csere: Lakatos (kapus), Csóka 2, Bárdos 2, Katona 1, Harsányi. Vezetőedző: Kurán István.

Az ezer sebből vérző, utolsó előtti pozíciót elfoglaló fehérvári alakulat az elég rapszodikus szezont produkáló Tata ellen próbált javítani az idei eredménysorán. Nem indult jól a mérkőzés, negyed óra elteltével ki is kérte első idejét a hazaiak trénere, ami után Venczeléknek még sikerült felzárkózniuk. Gyimesi időntúli szabaddobás gólja miatt lövőtávon belül fordulhatott az Alba, de a második játékrészre az erejével végérvényesen elkészülő hazaiak nem tudták szorossá tenni a végjátékot.

Szomorú vagyok, sajnos elfogytunk a végére. A második félidőben előjöttek azok a sérülések, amikkel már hetek óta küszködünk. Kilenc felnőtt játékosomból hét sérüléssel bajlódik – mondta csalódottan Kurán István, a fehérváriak trénere a lefújást követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!