Sport

2015.06.27. 16:49

Tíz éve nagy eredményre voltak képesek - A csóri bronzcsapat újra találkozott

A 2004/2005-ös szezonban a csóri futballcsapat fennállása legszebb eredményét érte el, a megyei I. osztályban bronzéremig menetelt az együttes. A bronzalakulat játékosai pénteken találkoztak, hogy megemlékezzenek az akkori menetelésről, és felidézzék a szép napokat.

Bobory Balázs

Az ötletgazda, Doma Zoltán hosszú heteken, hónapokon keresztül szervezte az eseményt, leveleket írt, embereket hívogatott, hogy a bronzcsapatból minél többen ott lehessenek Balatonfüreden, a találkozó helyszínén.

A fotó friss, a csapat azonban 2005-ös, néhány hiányzótól eltekintve összejött a csóri bronzcsapat  (Fotó: Halenrá B.)

Tíz évvel ezelőtt nagyon erős csapat jött össze Csóron, Balogh Zoltán keze alatt olyan korábbi élvonalbeli játékosok futballoztak, mint Sipos Szilárd, Salacz Zoltán, Kellner Zsolt, vagy éppen Vajda Gusztáv. Az alakulat végül a harmadik helyre futott be, köszönhetően a gyenge őszi rajtnak, tavasszal viszont a megszerezhető 45-ből 39 pontot begyűjtött, és az utolsó forduló előtt még a bajnoki cím megszerzésére is volt matematikai esélye, azonban a riválisok, az Enying és a Bicske is nyert, és maradt a dobogó harmadik foka.

Ez volt a modern kori csóri labdarúgás legnagyobb sikere, utána még néhány évig a megyei I. osztályban szerepelt az alakulat, aztán a legalsóbb ligában indult újra.

Bíró Zsolt, az egyesület elnöke rövid beszédében megköszönte az akkori sikerekben részt vevő játékosok áldozatos munkáját, és megígérte, hogy augusztusban, a csóri falunapon emlékmérkőzéssel elevenedik meg a múlt, az ellenfél várhatóan a Polgári 2005-ös együttese lesz. Az egykori csóri játékosok boldogan nosztalgiáztak, még az akkori legfiatalabb játékos, a még mindig csak 30 éves Kocsis Balázs is boldogan tett eleget az idősebb társak kéréseinek, esetenként többször is fordult, amikor valaki egy újabb sört kért...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!