Sport

2016.07.29. 18:45

Új hátvéd érkezett

Székesfehérvár - A következő szezonban a TLI-Alba Fehérvár kosárlabdacsapatát erősíti Justin Edwards.

Munkatársunktól

A 23 éves kanadai hátvéd az első európai szezonját fogja kezdeni a fehérvári csapatnál. Egyetemi tanulmányainak két amerikai állomáshelye volt, az első Maine-ben 2011-től 2013-ig, majd a Kansas State Egyetemen tanult, ahol elég jó statisztikai mutatókkal rendelkezett. A Wildcats együttesében 12,7 pontot, 5,9 lepattanót és 2,8 gólpasszt átlagolt. A 193 cm magasra nőtt, 1992 októberében született kosarasról jó véleménnyel van Dzunic Branislav, az Alba vezetőedzője.

- Sokoldalú játékos, jól védekezik és támad, főleg a lepattanók szerzésében jeleskedik. Kintről szintén jól dob, továbbá betörésekből is gyakran szerez pontokat, a festékben is eredményes. Komoly erényekkel rendelkezik. Szolid csapatból érkezik hozzánk, a K-State erős konferenciában szerepelt. Úgy gondolom, vele erősebbek leszünk a következő idényben - vélekedett a klub honlapjának a mester. Justin Edwards nem az első légiós igazolása a TLI-Alba Fehérvárnak, az együtteshez már aláírt a Falcotól érkező Bradford Burgess, valamint a szintén kontinens újonc James Farr. Úgy tűnik, idén is erős Albával kell számolniuk az ellenfeleknek, itthon, valamint a nemzetközi porondon is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!