Sport

2017.02.27. 19:01

Új útra lép a Fehérvár AV19 - Ocskay Gábor kivonul, Szélig Viktor felel majd a profi csapatokért

Ocskay Gábor negyven esztendőn át tevékenykedett a székesfehérvári jégkorong megteremtéséért, felemelkedéséért. A Fehérvár AV19 szakosztály igazgatója a balul sikerült idény után közvetlen bejelentette: visszavonul.

Ferencz Balázs

Ocskay Gábor idén januárban töltötte be 65. életévét. A székesfehérvári jégkorong atyja 40 éven keresztül dolgozott a Volán sikeréért, oroszlánrészt vállalt a magyar jégkorong felemelkedésében. Miután a Fehérvár AV19 az utolsó helyen zárt az EBEL-ben, a MOL Liga-csapat pedig nem jutott a legjobb négy közé, a sportvezető a már egy ideje tervezett visszavonulás mellett döntött. Ocskay
Gábor bízik az utódok munkájában.

Ocskay Gábor 1977-ben érkezett Székesfehérvárra, azóta dolgozott a város hokijáért
Fotó: Koppán Viktor

- Az új vezetés, Szélig Viktor menedzselése mellett már tárgyal olyan játékosokkal, akik távoznak, a többiek pedig hétfőtől napi két edzéssel készülnek a válogatott kerettagokkal egészen a válogatott edzőtáboráig azért, hogy oda a játékosaink felkészülten érkezzenek. Az lesz a feladat, hogy ebben az időszakban legalább heti egyszer kapjanak mérkőzés-terhelést a játékosok. Ebben a légiósokra már nem számítunk, szeretnénk velük minél hamarabb megegyezni. A honosított játékosok a válogatott miatt persze maradnak, és számolnunk kell azzal a majdnem háromsornyi játékossal, akik várhatóan a bő keretben szerepelnek majd.

A következő szezont már egy új klubstruktúra irányvonala mentén kezdi a Volán.

- Nagyon sokáig egy 6-10 tagú szakosztályvezetés működött, amelynek élén az utolsó 15 évben én álltam. Ez az utóbbi három évben változott. Jeleztem a vezetésnek és a körülöttem lévő fiatal kollégáknak, hogy szeretnék hátrébb lépni. Az utóbbi pár évben Palkovics Krisztián, Fekti István és az önkormányzat részéről Gál Péter Pál voltak a szűk menedzsment tagjai. A játékosok kiválasztásában, tárgyalásokban, szerződéskötésekben mindannyian részt vettek. Mindenképp eljött a változás ideje, amit az erősen kudarcnak minősíthető utolsó EBEL szezonunk is indokol. Mivel állami cég nem támogathat sportegyesületeket, új klub jön létre. Gyakorlatilag már csak a jóváhagyó pecsét hiányzik, hogy az új szervezet létrejöhessen Fehérvár AV19 SC néven. Az új szervezetben új vezetők vállalnak szerepet, Gál Péter Pál lesz az elnök, Fekti István tölti be az alelnöki és szakmai vezetői posztot és a csapat General Managere pedig dr. Szélig Viktor lesz. Mellettük az örök bajnok Palkovics Krisztián is tagja lesz annak a négytagú szűk menedzsmentnek, akik a jövőben irányítják majd a fehérvári jégkorongot. Szélig Viktor lesz a két proficsapatért felelős személy, ő irányítja a tárgyalásokat és ő képviseli a klubot nemzetközi szinten - mondta Ocskay Gábor. - Nagyon bízom az utódaimban, az új vezetésben, és remélem, hogy egy hasonlóan sikeres 15 év áll előttük az új klubbal. Nagyon bízom abban, hogy az a szponzori kör, akinek a klub és én is sokat köszönhetünk, itt maradnak, az új szponzorokkal és a város hathatós segítségével el lehet kezdeni építkezni. A zászlóshajó címet, amit viseltünk éveken keresztül, és ami az elmúlt három évben komoly lövéseket kapott, vissza kell építeni. Ez lesz a következő vezetői generáció első számú feladata. Mindenki szájízének meg kell próbálni megfelelni, de ami a legfontosabb, az a publikum, aki meccsről meccsre megőrül a csapatért. Ez az új szervezet élvezi a város polgármesterének bizalmát, ez nagyon fontos, hiszen a helyzet anyagilag még mindig messze van a stabiltól. Az elkövetkező évek célja az, hogy kialakuljon egy olyan csapat, mely meg tudja majd tölteni az Alba Arénát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!