Sport

2016.05.31. 12:50

Újabb aranyérmet remél - Alekszejev Tamara nagy becsben tartja frissen szerzett vb-aranyát

Székesfehérvár - Az Alba Öttusa SE csapataranyat nyert versenyzője az öttusa világbajnokság utolsó napjáig érdekelt volt Moszkvában.

Ferencz Balázs

A fergeteges magyar sikert hozó oroszországi öttusa világbajnokságon Kovács Sarolta káprázatos egyéni aranyérme mellett a csapat is a dobogó legfelső fokára állhatott. Saci és Földházi Zsófia csapattársaként Alekszejev Tamara a legfényesebb medállal a nyakában térhetett haza Fehérvárra. Az Alba Öttusa SE versenyzője az egyéni viadal 17. helyezésével teljesítette a célkitűzést, melyet edzői és saját maga fogalmaztak meg a világbajnokság előtt.

- Az volt a feladatom, hogy az első húszban végezzek, s ez sikerült, aminek nagyon örülök - tekintett vissza a vb-n hagyományos versenyben és a vegyesváltóban is érdekelt Alekszejev Tamara. - A selejtezőben nagyon ki kellett futnom magam, hogy bejussak a döntőbe, s ez a fináléban meg is látszott, ebből a szempontból hátrányból indultam. Nem volt már jó a kondim, elfáradtam a selejtezőben, így hiába úsztam ki magamból, ami bennem volt, így is gyengébb lett az időm két másodperccel. Gyengébben is futottam a döntőben, viszon jobban lőttem, mint korábban. Örülök, hogy a lövészet végre összeállt, olyannyira, hogy a mix-váltóban is megtartottam ezt a formát. Saci egyéni érmének és a csapataranynak pedig kifejezetten örülök!

A moszkvai világbajnokságon győztes női öttusa csapat: Földházi Zsófia (b), Alekszejev Tamara, Kovács Sartolta (j). Fotó: UIPM

Mindenki a saját dolgával foglalkozott, csak a futás előtt néztük a tabellát, hogy csapatban hol is állunk. Azt tudtuk, hogy dobogósok leszünk, de nem számítottunk arra, hogy megverjük a kínaiakat, akik előtt végül öt pont előnnyel zártuk a versenyt.

A világranglistán jelenleg 27. helyen álló öttusázó első felnőtt világbajnoki aranyérmét szerezte.

- Nagyon szép az érem, kedves számomra, minden nap megnézem, és abban reménykedem, hogy egyszer egyéniben is sikerül majd egy ilyet szereznem... - tette hozzá Alekszejev Tamara, aki az oroszországi megmérettetés zárónapján Málits Istvánnal párban a 10. helyen hozta célba a mix-váltót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!