Sport

2016.01.05. 21:13

Ütős egy este volt Linzben

Linz - Az EBEL 40. fordulójában a Fehérvár AV 19 ismét megszerezte a Linz skalpját, de ezúttal idegenben.

Káldor András

Székesfehérvártól Linz 414 kilométer távolságra fekszik,akárhogy is nézzük ez testvérek között is legalább öt-hat órás utazás, de a téli időjárást figyelembe véve akár lehet több is. Így aztán volt idejük gondolkodni a Fehérvár AV 19 játékosainak, és a szakmai stábnak azon, hogy ez a mérkőzés lesz-e az utolsó szalmaszál, amelybe belekapaszkodnak,és megragadják, vagy már fejben a középszakaszra készülnek, és ott próbálják meg a felsőházba jutást.

A villachi meccshez képest nem változott túlságosan sokat a keret az egészségügyi, és egyéb állapotokat tekintve. A játékmester Frank Bahhammég mindig sérüléssel bajlódik, a találkozó előtt erősen kérdéses volt a beteg Benk András, és Kovács Csaba jégre lépése. Végül aztán Kovács vállalta a játékot, erősítésként visszatért viszont a MOL Ligás gárdából Orban Brance.

Kovács Csaba (21) felgyógyult, visszatérésével erősödött a nagyszerűen játszó Volán gárdája Fotó: Koppán Viktor

Két lövéssel nyitott a Volán, előbb Kóger Dániel ,majd Sárpátki Tamás tette próbára Michael Ouzast . Aztán idejekorán, már a 2. percben gáncsolásért Ryan Martinellit küldték ki két percre, és rögtön a bulit követően Rajna Miklós nagy bravúrja után a kapuvas mentette meg a góltól a Volánt. Egy biztos, a fehérvári csapat alaposan össztűz alá vette Ouzas ketrecét, sokkal többet lőttek kapura (18-4), mint ellenfelük az első húsz percben. Közel járt a gólhoz rögtön a második harmad elején Christopher Bodo, Andrew Sarauer passza után, de a csatár lövése Ouzas zsákmánya lett. Ezután kettős hátrányba került a Volán Nagy Gergő és Sikorcin Ladislav kiállítása miatt, és nem is tudták megúszni ezt kapott gól nélkül. A 23. percben Brett McLean hámozta át a pakkot Rajnán. 1-0. Szerencsére nem kellett sokat várni a válaszra, három perc sem telt el, Sarauer Kóger átadást értékesítette.1-1.

És még nem volt vége a fehérvári csodának, tizenöt másodperc múlva Varga Arnold változtatta sóbálvánnyá Ouzast, lövésével szemben tehetetlen volt a kanadai hálóőr! 1-2. A folytatásban Nagy G. találta telibe a felső kapuvasat, csupán néhány centi hiányzott az újabb találathoz, a 34. percben Brett Palin lövése azonban nem tévesztett célt. 2-2. A 37. percben, emberhátrányban, négy a háromban Sarauer úgy lőtte be a korongot a gólvonal mögé, hogy a kapuban kötött ki ő is, ráadásul lefejelte a kapuvasat. 2-3. A játékrész hajrájában Fabio Hofer ütött felső vasat, de ez nem veszélyeztette a fehérvári előnyt a záró húsz perc előtt. Erősen kezdte a harmadik harmadot a Linz, mindent egy lapra feltéve támadták Rajna kapuját, Kevin Moderer kétszer is nagyon közel járt ahhoz, hogy örüljön, de szerencsére nagy helyzetben nem találta el a kaput. Az utolsó négy percet Aaron Brocklehurst kiállítása után hátrányban kezdte a Volán,és húsz másodperc elteltével a hazaiak egyenlítettek, Palin révén. 3-3. Jöhetett a hosszabbítás, melyből alig ment el egy perc, amikor Bartalis István szerzett korongot, és ebből mattolta Nagy G.Ouzast.

3-4. Szép győzelem volt, ráfért már a csapatra, és ez életben tartotta a kékek reményeit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!