Sport

2017.01.14. 14:12

Várják a szombati összecsapást! - Pénteken este már gyakorolt az Alba FKC a lipcsei csarnokban

Lipcse – Szombaton, 18 órakor a német nagyvárosban lép pályára az Alba Fehérvár KC az EHF-kupa csoportkörének második fordulójában.

Horog László

Pénteken meglehetősen korán, hajnalban keltek az Alba Fehérvár KC női kézilabdázói, ugyanis reggel 6-kor találkoztak a Verseci úti csarnokuknál, majd busszal útnak indultak a fővároshoz közeli Liszt Ferenc Repülőtérre. A Budapestről induló, Münchenbe tartó, délelőtti járat késett, ezért nagy rohanás következett, hogy elérjék a bajor főváros légikikötőjéből a csatlakozást Lipcsébe, a szombat esti EHF-kupa mérkőzés színhelyére. A helyi légikikötő munkatársai rugalmasak voltak, ugyanis a belföldi járat bevárta a fehérváriakat, akik így elérték a csatlakozást, az eredeti terveknek megfelelően, pénteken délután megérkeztek Szászország fővárosába. A költségek optimalizálása okán csak a csapat és az edzői stáb tagjai ültek repülőre, az FKC nem túl nagy létszámú küldöttsége szintén kora reggel, közvetlenül a csapat után, kisbusszal indult Fehérvárról Németországba. A kézilabdázók után nem sokkal ők is megérkeztek a szombati mérkőzés helyszínére. A klub elnöke, Balássi Imre sofőrként, a jármű volánja mögött is bizonyíthatta vezetői képességeit.

Az átlövő, Hajduch Csenge és a kapus, Sipeki Flóra jó hangulatban készült a lipcsei tréningre Fotó: Horog László

A fehérvári hölgyek kedden este edzettek először a 2002 májusában, tehát másfél évtizede átadott, multifunkciós létesítményben, amely túl azon, hogy a női kézilabdázók otthona, jelentős, fedett pályás, atlétikai eseményeknek, továbbá koncerteknek is rendszeresen házigazdája. Szombaton este a női kézilabdázók jutnak főszerephez, a csarnokban dolgozó egyik alkalmazott szerint közel telt ház, négyezer néző lesz kíváncsi az albások vendégjátékára. A csapatot a tréningre szállító busz vezetője kevésbé volt optimista a nézőszám tekintetében, szerinte kétezren váltanak jegyet az összecsapásra.

A HC Leipzig miután hazájában évek óta meghatározónak számít, az idei őszt is a Bajnokok Ligájában kezdte, ám kihullottak a macedón Vardar Skopje, a Ferencváros és az Astrahanocka mögött, mindössze egy győzelmet arattak, a többi mérkőzésüket elveszítették. Egyedül az oroszoknál bizonyultak jobbnak hazai pályán, a többiek oda-vissza megverték őket. Mivel a helyi drukkerek jobbhoz szoktak, ráadásul az EHF-kupa első körében a francia Brest Bretagne 34-15-re vert őket az Arena Leipzigben, nagy kérdés, a helyi drukkerek mennyire bíznak kedvenceik feltámadásában. Az albások múlt hétvégén, Krasnodarban kezdték szereplésüket az EHF-kupa csoportkörében, Oroszországban 31-26-ra kaptak ki a hat, riói, olimpiai bajnokkal felálló, bombaerős házigazdáktól.

Deli Rita vezetőedző és két segítője, Siti Eszter másodedző és a kapusedző, Sugár Tímea jó hangulatú gyakorlást vezényelt pénteken este az impozáns, lipcsei csarnokban, amely a futball Bundesligában második helyen telelő, gyakorlatilag korlátlan anyagi lehetőséggel rendelkező Red Bull Leipzig futballstadionjának tőszomszédságában található. A fehérvári játékosok közül a kapus, Herr Orsolya már ismeri a csarnokot, két és fél éve, győri játékosként szerepelt a létesítményben.

- Nem a BL-ben mérkőztünk, előkészületi derbit vívtunk itt, 2014 nyarán, ugyanis a német válogatott átlövő, Susann Müller akkor szerződött Lipcséből az ETO-hoz. A két egyesület közötti megállapodás értelmében egy barátságos mérkőzés vállalt itt a Győr. A csarnokra emlékszem, valamint arra, hogy ugyanabban a hotelben szálltunk meg, ahol most is, de a mérkőzés részletei már nincsenek előttem, az eredmény sem. Alighanem azért, mert nem tétre ment, hanem felkészülési találkozó volt. Bízom abban, hogy szombaton este megnyerjük az összecsapást az EHF-kupában, aminek komoly tétje van, bár sok van hátra a sorozatból, a továbbjutás szempontjából is fontos lehet – mondta Herr Orsolya, aki másfél éve, 2015 nyarán igazolt Fehérvárra, a BL-győztes kisalföldi alakulatból.
A székesfehérváriak a szombati reggelit követően sétáltak a külvárosban, egy kisebb park tőszomszédságában található szálloda közelében. Az ebédet követően csendes pihenőre vonultak a játékosok, a késő délutáni órákban megbeszélés, videózás, a lipcseiek játékának elemzése következik. A mérkőzésre 18 órakor kerül sor az Arena Leipzigben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!