Sport

2017.04.09. 19:55

Vereség a végjátékban - A ZTE-t fogadta az Alba

Székesfehérvár - A középszakasz első fordulójában pihenő, a másodikban Szombathelyen vesztes Alba a ZTE-t fogadta, és kapott ki 90-89-re.

Horog László

Az alapszakasz magabiztos megnyerését követően a középső ház első fordulójában, múlt vasárnap a Fehérvár pihenhetett, csütörtökön pedig vereséget szenvedett Szombathelyen. Ám abban mindenki egyetértett, hogy vasárnap este, a Zalakerámia ellen nyerni kell. A szezon eddigi két meccsén sikerült is, mindkétszer nagy csatában, idegenben hat, itthon kilenc ponttal. A hétvégi derbi is jól indult a hazaiak számára, az már eleve nyugtatóan hatott, hogy a hétközi, vasi derbit eltiltás miatt kihagyó két légiós, Shepard és Alhaji Mohammed visszatérhetett, előbbi el is foglalta megszokott helyét a kezdőcsapatban. A meccs első pontjait betörés után Shepard szerezte, Ubilla hármasa is célba ért a túloldalon. Lóránt triplájával vették vissza a vezetést a fehérváriak, erre Norfleet reagált középtávolról. Shepard és főleg Lóránt volt eredményes a folytatásban, a 2013-ban az Albával bajnok és kupagyőztes Szabó Zsolt, azaz Szöszi kinti dobásai nem mentek be, 11-5-nél a vendégek trénere, Bencze Tamás időt kért. Lóránt később is ügyeskedett, a hazaiak 14 pontjából 10-et egymaga szerzett. Keller Ákost Farr, Edwardsot Markovic váltotta, utóbbi különösen jól mutatkozott be. Őrizte 8-10 pontos előnyét a házigazda, Keller Ákos jól szedte a lepattanókat, ám kintről Mohácsi kétszer beköszönt, 20-15-ös állásnál Dzunic időt kért. Mohammed lépett pályára irányítóban, a második negyed elején Ubilla és Edwards kapta el a fonalat, aztán az egy éve még Fehérváron pattogtató Jerrell Wright. Farr helyett visszatért Lóránt, Kiss hármasával előnybe került a ZTE, Dzunic azonnal időt kért, 27-28. Visszavette az előnyt az Alba, de ellépni nem tudott, sőt, Mohácsi és Ubilla vezérletével félidőben a ZTE vezetett, 37-42.

Brandon Taylor (fehérben), a fehérváriak irányítója nem tudta győzelemre vezetni az Albát Fotó: Simon Erika

A nagyszünet után is őrizte a különbséget a zalai alakulat, Taylor hármasa és Lóránt zsákolása jól jött, egy pontra közelített, majd Keller Ákos pöccintése nyomán már vezetett a hazai gárda, 48-47. Farr zsákolása után Ubilla kintről egalizált, felváltva estek a pontok, nem tudott ellépni egyik alakulat sem. Norfleet és Farr volt elemében, aztán Wright igyekezett bizonyítani korábbi kenyéradójának, 60-60. Utóbbi kipontozódott, Mohácsi jól célzott távolról, ezt tette közelről James Farr, majd a túlsó palánknál Kis is, a harmadik negyedet követően 66-67 állt az eredményjelzőn.

Markovic hármasa a gyűrűbe hullt, Drungilas közeli kosara is, 71-69. Négy pontot szerzett zsinórban a Zalaegerszeg, aztán az Alba is, Markovic és Edwards révén (76-74), de nem nyugodhattak meg a házigazdák. Különösen akkor nem, amikor Lóránt Pétert - az indoklás szerint könyöklésért - kiállították.

A hazai hívek a bírók ellen tüntettek, Szabó triplája a célba ért, válasz gyanánt Edwards dobása is, 80-78. Négy ponttal vezetett a vendéglátó, a ZTE egyenlített, sőt, vezetett, a vége előtt fél perccel Dzunic újra időt kért, 85-87. Edwards beköszönt, Shepard labdát szerzett, elszaladt és zsákolt, úgy tűnt, nyer az Alba, ám a meccset Szabó hármasa döntötte el a dudaszó pillanatában, 89-90.

Alba Fehérvár-Puebla Plus-Zalakerámia ZTE KK 89-90 (20-15, 17-27, 29-25, 23-23)

Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok

V.: Földházi T., Hegedűs T., Szabó G. (Hartyáni Zs.)

Alba: Taylor 6/6, Edwards 17/9, Shepard 16, Lóránt 20/3, Keller Á. 8. Csere: Markovics 10/3, Farr 12, Mohammed -. Vezetőedző: Dzunic Branislav

ZTE: Ubilla 18/12, Norfleet 9/3, Benke 10/6, Szabó Zs. 12/6, Drungilas 16. Csere: Mohácsi 12/12, Wright 8, Kis 5/3. Vezetőedző: Bencze Tamás

Kipontozódott: Wright (30. perc)

Kiállítva: Lóránt (35. perc)



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!