Sport

2017.01.24. 20:30

Vereség, hatalmas csatában - A franciák három ponttal nyertek, ezzel csoportelsőként továbbléptek

A csoportelsőség, ezáltal a továbbjutás volt a tét az Alba Fehérvár és a Pau-Lacq-Orthez szerdai meccsén az Európa Kupában. A látogatók elképesztő küzdelemben, 81-78-ra győztek.

Horog László

A mérkőzés első pontjait Goods szerezte középtávolról, erre Markovic gyorsan válaszolt. A folytatásban perceken át nem esett kosár, közelről és távolról is hibáztak a felek, majd Shepard beköszönt, vezetett az Alba, 4-2-re. Koffi révén a vendégeknél volt az előny, nem sokáig, Keller Ákos a palánk alól volt eredményes, majd távolabbról is. Mipoka és Goods nem rontott, öt perc elteltével Dzunic tréner cserélt, Lóránt helyett Farr lépett pályára. Taylor labdát szerzett, Shepard nem tudta befejezni az akciót, Markovic megtette. DJ Cooper kinti dobásai nem jöttek be, Koffi zsákolt, aztán Farr megszerezte első pontjait, az amerikai center triplájával már három pontra nőtt a hazai előny, 16-13. A szombati bajnokit sérülés miatt kihagyó Edwards is szóhoz jutott, majd Keller Ákos helyén visszatért Lóránt Péter, aki az utóbbi meccseken a hátán cipelte a kék-fehér brigádot. Goods pontjaival a gallok léptek meg, Farr egalizált, majd vezetést szerzett, a vendégek képtelenek voltak tartani, minden sikerült a légiósnak. Az első tíz percet Chikoko triplája zárta, 23-23 állt a táblán.

 

Lóránt betalált, majd Farr folytatta a pontok termelését, ám Cooper is elkapta a fonalat, visszavette a vezetést a Pau, 27-28. Lóránt és Taylor kinti dobásai nem jöttek be, majd Burgess és Edwards sem volt azonos hullámhosszon az ellenfél palánkjánál. Koffi révén araszolt előre az Orthez, majd Farr büntetőivel újra a fehérváriak vezettek, egy ponttal. Chikoko zsákolt (31-32), a látogatók mestere, Eric Bartecheky időt kért. Gyakran cserélt a franciák szakvezetője, tanítványai őrizték szűk előnyüket, alighanem a tét miatt, sok volt a pontatlanság mindkét oldalon. Edwards triplája és duplája után Koffi zsákolt, majd Burgess is feliratkozott a pontlistára, a nagyszünetben 39-37-re vezettek a jól küzdő házigazdák. Fordulás után is Farr volt elemében, majd Shepard pillanatai következtek, előbb lepattanót szerzett a saját palánkjánál, majd kétszer villant a túloldalon, 46-39-re elléptek az albások. Chikoko tartotta meccsben a vendégeket, később Cooper talált be kintről, erre Justin Edwards azonnal reflektált, 51-46. A vendégeknél is harcolt Edwards, Juan, ám ő közel sem annyira hatékonyan, mint a vendéglátók kanadai vendégmunkása. Lóránt ezúttal nem volt annyira pontos, mint előzőleg, Burgess váltotta a parketten, aki védekezésben jeleskedett. 58-54-re vezettek a hazaiak, aztán közelebb jött a Pau, Shepard helyett Keller kapott bizalmat, valamint Tóth Péter, aki látványos hármassal jelentkezett, öt pontra nőtt a differencia a záró tíz perc előtt, 63-58.

Farr továbbra is magabiztos volt, a túloldalon erőre kapott Juan Edwards, 66-63. Keller kipontozódott a vége előtt öt perccel, Goods középtávolijával, hosszú idő után ismét a gallok vezettek, igaz, nem sokáig, 68-67-nél edzőjük időt kért. Okobo büntetői célba értek, Farr és Shepard látványos kézmozdulatokkal, hangosabb szurkolást kért a lelátón ülőktől. Taylor jóvoltából fordított a házigazda, Okobo egalizált. Juan Edwards révén a franciák vezettek (75-77), Dzunic időt kért. Justin Edwards egyenlített, Okobo hármast szórt (78-81), Dzunic mester újra időt kért, kilenc másodperccel a vége előtt. Taylor távoli dobása leperdült a gyűrűről, nyertek, ezzel csoportelsők a franciák.

Alba Fehérvár-Pau-Lacq-Orthez 78-81 (23-23, 16-14, 24-21, 15-23)

Alba Regia Sportcsarnok, 2000 néző

Alba: Taylor 5, Markovics 4, Shepard 11/3, Lóránt 7, Keller 6. Csere: Farr 21/6, Burgess 2, Edwards 19/12, Tóth P 3/3. Vezetőedző: Dzunic Branislav.

Pau: Cooper 15/9, Goods 13/3, Mipoka-Likamba 4, Robinson, Koffi 14. Csere: Okobo 10/3, Cavaliere, Bokolo 3, Chikoko 13, J. Edwards 9/3.

Vezetőedző: Eric Bartechky.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!