Sport

2017.06.08. 12:04

Marko Nikolics minden meccsen nyerni szeretne, futballistáitól is ezt várja

Kedden írta alá két évre szóló szerződését a Videoton FC új vezetőedzője, a 37 esztendős Marko Nikolics. A szerb tréner csütörtökön mutatkozott be a sajtónak.

Ferencz Balázs

Határozott léptekkel sétált a kamerák, mikrofonok elé a tarkopasz, 37 éves új vezetőedző, Marko Nikolics. A Videoton FC sportigazgatója, a szintén hajkorona nélküli Kovács Zoltán meg is jegyezte, nem volt szempont a tréner kiválasztásánál, hogy kopasz legyen. A szerb edző ereje nem a hajában van, eredményes volt anélkül is, legutóbb duplázott a Partizán Belgráddal, megnyerte a bajnokságot, és a szerb kupát is.

- Ismerem a magyar labdarúgást, és örülök, hogy itt dolgozhatom, annak főleg, hogy ilyen ambiciózus klubnál. Köszönet illeti Kovács Zoltánt, akin éreztem, hogy engem szeretne edzőnek, és Garancsi Istvánnal is könnyen megállapodtunk. Az elmúlt négy évben olyan kluboknál dolgoztam, a Vojvodinánál, a Partizánnál és az Olimpija Ljubljanánál, ahol komoly célokért lehetett küzdeni. Úgy érzem, a Videoton is egy ilyen klub. Folytatni szeretném a sikeres munkát. Azért vagyok itt, hogy sportszakmai téren is javuljanak ennek a fejlődő klubnak az eredményei. Kovács Zoltán az előzményekről is beszélt.

- Óriási csalódásként éltük meg, hogy a bajnoki címet elbuktuk, mi is megérdemeltük volna az aranyérmet. A fejlődés úgy biztosított, ha új vezetőedzővel vágunk neki a szezonnak. Az ambícióink nagyobbak, mint eddig, Marko Nikolics pedig azonosulni tud a céljainkkal, könnyen megállapodtunk. Nikolics saját elmondása szerint figyelte a régió futballját, s nem véletlen szerződött Magyarországra. - Nagy kihívás számomra itt edzőnek lenni, úgy látom, hogy ez a bajnokság folyamatosan fejlődik. Épülnek a stadionok, és a játék is javul. 17 éve dolgozom edzőként, 10 éve felnőtt csapat mellett, lépésről lépésre haladok, a Videoton FC remek állomás a pályafutásom során. Tetszik a klub szervezettsége is, ezért döntöttem a Vidi mellett. A tréner mesélt a futballal kapcsolatos filozófiájáról is, amit meg szeretne jeleníteni a piros-kékek játékában.

- Annak a csapatnak, amely nyerni szeretne, a játék minden elemében stabilitásra van szüksége. Tudnunk kell, hogyan építjük fel a támadást, hogyan szervezzük meg a játékot, hogyan megyünk át védekezésből támadásba, hogyan fejezzük be az akciókat, hogyan kezdjük el a letámadást, ha elveszítettük a labdát. Tudnunk kell levédekeznünk a különböző területeket, tudnunk kell, hogyan védekezünk a tizenhatoson belül, jól kell kihasználnunk a pontrúgásokat. Ha ezekből valami hiányzik, akkor nem vagyunk komoly csapat. A komoly csapatok stabilan futballoznak. Jónak tartom a csapatot, a játékosokat, a konkrét változtatásokról még korai beszélni. A legtöbb dolog az öltözőben marad, mindig ki fogok állni a játékosaimért, de a játékosok nagy felelősséggel tartoznak nekem, Taktikában, mentalistásban kell változtatni igazán. Győztes mentalitás kell a csapatba, így elképzelhető, hogy két, három játékos érkezhet, de csak olyanok, akik pluszt hozhatnak.

A sportigazgató is megerősítette, hogy nem forgatják fel a csapatot, minőségi labdarúgók érkezhetnek, és biztos lesz távozó is. Azt azonban cáfolta Kovács Zoltán, hogy az új szakvezető közel 800 ezer Eurót (246 millió Forint) keresne szezononként.

A Videoton játékosai csütörtökön és pénteken orvosi vizsgálatokon és fizikai felmérésen vesznek részt, majd hétfőn tíznapos edzőtáborba utaznak, ahol négy felkészülési mérkőzést vívnak. Marko Nikolics minden találkozóra tétmeccsként tekint, hangoztatta: mindig győzelemre kell játszani!

MARKO NIKOLICS

1979. július 20-án született Belgrádban. Játékosként az FK Rad és a Dorcol csapataiban futballozott, de sérülés miatt hamar be kellett fejeznie pályafutását. Eleinte a Rad utánpótlás csapatainál dolgozott edzőként, majd 2008-ban lett a felnőtt gárda vezetőedzője. 2011 és 2012 között a szerb U18-as válogatott trénere volt. 2013-ban lett a Vojvodina edzője, 2013 és ’15 között a Partizan Belgrádot irányította, majd egy rövid ideig a szlovén Olimpija Ljubljana trénere volt. Hogy aztán a 2016-17-es szezonban bajnoki címet és kupát nyerjen a Partizánnal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!