Sport

2015.04.29. 16:39

Vívás: A fehérváriak közül Demény Kata állhatott a dobogó harmadik fokára

Székesfehérvár - Ötödik állomásával folytatódott az Olimpici Párbajtőr Grand Prix nemzetközi versenysorozat Békéscsabán az Alföldi Vívó Akadémia rendezésében.

Bobory Balázs

Három napon át küzdöttek a fiatalok a helyezésekért, érmekért. Az összesen 553 fős mezőnyben ismét szép számmal vettek részt külföldiek is, Franciaországból, Olaszországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Németországból és Ukrajnából is.

A Székesfehérvári Vívó SE versenyzői ismét képviselték magukat a rangos megmérettetésen. Az első napon, pénteket az újonc korosztályú versenyzők álltak pástra. A fiúk 85-en vették fel a küzdelmet a 32-es táblára kerülésért, onnan egyenes kiesésben folytatták, míg a többiek 5-ös csoportokban vívták le a helyosztókat. A három fehérvári induló közül, Lakatos Levente kivételével, Magyar Bálint, és Joszkin Péter is bekerült a legjobb 32 közé. Joszkin a versenyben a 20., Magyar Bálint a 34. lett.

Demény Kata (balra) nagyszerűen vívott Békéscsabán és egészen az elődöntőig menetelt. Fotó: az egyesület felvétele

A lányoknál Demény Kata és Réka, valamint Kollár Kincső vette fel a versenyt a népes számú indulók között, ahol Demény Kata és Kollár jutott be a 32-es táblára. Ott az ötödik helyen álló Kollár vereséget szenvedett egy román versenyzőtől, így nem folytathatta a küzdelmeket. Demény Kata viszont egy szerb kislányt legyőzött és a nyolcas döntőbe kerülésért vívott. Ez is sikerült. a következő asszója már a legjobb négy közé kerülésért volt, amelyet szintén megnyert, majd a nagydöntőbe jutásért szenvedett minimális vereséget, így bronzéremmel térhetett haza. Kollár végül a 17., Demény Réka pedig a 45. helyen zárt.

Másnap került sor a törpici lányok versenyére is, ahol Kiss Emma személyében volt indulója a fehérvári vívóknak a mezőnyben. Emma ismételten nagyon jól vívott, összesen egy verességet szenvedett, azt is csak egy tussal, de ez sem volt elég a nyolcas döntőbe kerülésért. A versenyt végül a 9. helyen zárta.

Szombaton a lányoknál Tóth Zsófia, a fiúknál pedig Kisari Péter kezdte meg a versenyzést. A lányoknál Tóth megbízható vívott a nap során, azonban a nyolcas döntőbe kerülésért vereséget szenvedett, így végül a 10. helyen fejezte be a viadalt. Kollár a 27. helyet, Demény Kata a 45. helyet szerezte meg. A fiúknál Kisari vívott a legjobban, ő a 40. helyen végzett, míg a többiek a közép mezőnyben hátrább fejezték be.

Vasárnap a serdülő korcsoportban álltak pástra a fehérvári versenyzők, a lányok mezőnyében a legjobb helyen Tóth végzett, ő a 36., míg Györke Lilla az 56. helyen zárt. A fiúknál Zarándok Levente szerepelt a legjobban, aki éppen lemaradt a döntőről és a 10. helyen végzett, a többiek közül Ölvedy Csanád 24. helye érdemel említést. A többiek, Lakatos Domonkos, Magyar István itt is az egyébként rendkívül népes mezőny közepén végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!