Sportvilág

2015.04.19. 15:59

A magyar hokiválogatott győzelemmel kezdte a világbajnokságot

Krakkó - Győzelemmel kezdte szereplését a lengyelországi Divízió I/A-s világbajnokságon a magyar jégkorong-válogatott, Rich Chernomaz legénysége 4-2-re győzte le Japán együttesét.

Bobory Balázs

Elfoglalták a magyarok Krakkót.

Több, mint kétezer honfitársunk döntött úgy, hogy a vasárnapi nyitómérkőzésen teli torokból biztatja kedvenceit, a hangolást pedig már a szálláshelyeken, az utcákon, no meg a villamosokon megkezdték a felettébb jókedvű szurkolók. Egy órával a kezdés előtt a Tauron Aréna előtti placc már piros-fehér-zöldbe burkolózott, ismerős, ismeretlen ölelkezett, parolázott, elképesztő optimizmus látszott a tömegen.

Pedig volt ok a bánkódásra, a felkészülés utolsó edzésén sérülést szenvedő Bartalis István után szombaton kiderült, hogy Sofron István sem léphet jégre, a kiváló szélsőt még a német élvonalbeli bajnokság utolsó fordulója előtt tiltották el három mérkőzésre, egyet ebből a DEL-ben letöltött, kettőt pedig itt, a vb-n kell, érthetetlen a nemzetközi szövetség szabálya...

Sarauer Andrew (balra) két gólpasszig jutott, Kóger Dániel lőtte a mieink első gólját a vb-n. Fotó: a szerző

Így aztán ismét újratervezett sorokkal vonult nagy hangorkán közepette a jégre a magyar alakulat az impozáns krakkói csarnokban.

Nem kezdődött jól a vb, illetve ez a mérkőzés.

A japánok az első valamirevaló támadásukból gólt szereztek, egy kapu elé belőtt korong valahogy a hálóba jutott Rajna Miklós mellett, alatt, Obarát ünnepelték a társak. Egy kicsit megfogta a mieinket a korán bekapott találat, az ázsiaiak pedig próbálták kihasználni a lélektani előnyt, és gyorsaságukkal, szívósságukkal néhányszor leállomásoztak a magyar kapu előtt. Szerencsére gyorsan magára találtak a piros-fehér-zöldek, és egyre veszélyesebb akciókat vezettek. Sőt, Banham Frank egy kipattanót a levegőből a hálóba terelt, ám sajnos magasan volt a bot, nem adták meg a gólt. Sebaj, mentek előre a mieink, nagyon élt a két frissen honosított támadóval felálló első sor, és sikerült is egyenlíteni, Banham kapáslövésébe Kóger szúrt bele, felrobbant a lelátó.

„Mennyien vagyunk, Úristen mennyien vagyunk!" – zengett a magyar szektor, kétezer honfitársunk űzte, hajtotta a srácokat, akik sorra dolgozták ki helyzeteiket, amelyek ki is maradtak. A legközelebb ismét Kóger járt a gólhoz, ám emberelőnyben közelről a bal kapuvasat találta el. Persze hátul is figyelni kellett, mert a japánok jó szokásukhoz híven szívóan daráltak, de kreativitásban nem tudták átlépni saját árnyékukat. Döntetlennel zárult a világbajnokság első harmada.

A második periódus nagyon hasonlított az elsőre, legalábbis a játék képe alapján. A magyar együttes kezdeményezett többet, néhányszor nagyon közel járt a vezetés megszerzéséhez, de a japánok támadásaiban is ott volt a veszély. Olyannyira, hogy a 31. percben a tilos felszabadítás után bennmaradó fáradt magyar sor ellen szépen járatta a pakkot a távol-keleti együttes, sőt, emberelőnybe is került volna, ha Hirano éles szögből nem bombázza a pakkot a bal felső sarokba. Szinte azonnal feleltek a mieink, olyan gyorsan, hogy a hangosbemondó még el sem tudta, ki lőtte a japán gólt. Egy buli után Erdély elé került a pakk, a fehérvári ifjú pedig megszerezte első világbajnoki gólját, Vas Márton el is kérte emlékbe társának a korongot. Nyomtak tovább a magyarok, nagyon reméltük, hogy végre már egyszer mi szerzünk vezetést a mérkőzés folyamán. Ebben a játékrészben Hári, Sebők és Erdély villant többször is, hárman együtt alig múltak hatvan évesek... Jött a magyar emberelőny, és a tetszetős fórjáték, csak az i-re nem sikerült feltenni azt a bizonyos pontot. Sőt, a harmad hajrájában még Metcalfe mehetett a büntetőpadra, volt miért izgulni, de az eredmény nem változott.

Jobban állt bele a befejező harmadba a japán csapat, a mieink támadásépítésben nem jeleskedtek, nagyjából az első három percben csak arra futotta az erejükből, hogy valahogy kijuttassák a pakkot saját harmadukból. Aztán enyhült valamelyest nyomás, de frissebbnek, pattogósabbnak tűntek az ázsiaiak. Nagyon azt lehetett érezni, hogy aki előbb betalál, meg is nyeri az összecsapást.

A hajrában két előnyt is kiharcoltak a mieink, a másodikat sikerült góllal zárni, Banham pontos lövéssel mattolta az ellenfelet. Lement a japán kapus, de ez sem segített, Hári üres kapura eldöntötte a mérkőzést.

Nehéz, de végül mézédes kezdés volt, hétfőn következnek a kazahok, akik a torna elsőszámú esélyeseinek számítanak.

Magyarország–Japán 4-2 (1-1, 1-1, 2-0)

Krakkó, Tauron Aréna, 3000 néző. Vezette: Anson (lett), Wiegand (svájci), Golyak (fehérorosz), Moszczynski (lengyel)

Magyarország: Rajna – VAS M., Orbán, BANHAM, SARAUER, KÓGER – SZIRÁNYI, Metcalfe, SEBŐK, ERDÉLY, HÁRI – Kiss D., Gőz, Vincze, Vas J., Kovács Cs. – Pozsgai, Benk, Nagy K., Magosi. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz

Japán: Fukufudzsi – Kumagai, HASHIBA, Tanaka Ryo, Ueno, Yamashita – Sasaki, MINOSHIMA, Tanaka Go, Kudzsi, HIRANO – Ushu, Yanadori, Takahashi, Nishiwaki, OBARA – YAMADA, Sato, Takagi Mitamura, Osawa. Szövetségi kapitány: Mark Mahon.

Kiállítások: 2, illetve 8 perc

Gólok: Obara (Minoshima, Nishiowaki) 1:35, 0-1. Kóger (Banham, Sarauer), 9:44, 1-1. Hirano (Yanadori, Yamada), 30:40, 1-2. Erdély (Sebők, Hári), 31:04, 2-2. Banham (Sarauer), 56:35, 3-2. Hári (Orbán), 58:54, 4-2.

ÍGY LÁTTÁK

Rich Chernomaz: „Kemény mérkőzés volt. Az első harmadban kicsit lassan pörögtünk fel, a másodikban sokkal jobban játszottunk, ekkor rengeteg helyzetünk volt gólt szerezni. A harmadik játékrész elején nem tetszett, amit láttam, ám szerencsére sikerült javulni, és jött is a két emberelőnyös helyzet. A második előtt azért kértem ki az időt, hogy egy kicsit megnyugodjanak a srácok, rákészüljenek a feladatra. Fontos volt a siker, menni kell tovább. "

Mark Mahon: „Jó mérkőzést játszottunk, úgy érzem, bármelyik csapat javára eldőlhetett volna az összecsapás. Kétszer is vezettünk, sajnálom, hogy nem sikerült egyik alkalommal sem megtartani az előnyt. A magyar csapatot remekül összerakta kollégám, döntő momentum volt, hogy a hajrában az ellenfelünk kétszer is emberelőnyben játszhatott, másodszorra élt is a lehetőséggel."

Fontos volt az első

A magyar hokiválogatott 4-2-re verte Japánt Krakkóban, a Divízió I/A-s világbajnokság nyitómérkőzésén. Így látták a főhősök a mérkőzést.

Kóger Dániel, az első gól szerzője: "Olyan volt, amilyen egy első meccs szokott lenni, mindent meg kellett szokni, és ez időbe kerül. Kicsit lassú a jég, tapadt a korong, ezt jeleztük is a játékvezetőknek, no meg meleg is volt a csarnokban. Fontos volt, hogy be tudtuk húzni ezt az összecsapást, a jó start elengedhetetlen. A gólom után volt egy kapuvasam is, sajnálom, hogy akkor nem tudtuk megszerezni a vezetést, de szerencsére a hajrában sikerült döntenünk. Elfáradtam, de megyünk regenerálódni, hiszen a kazahok ellen még keményebb mérkőzés vár ránk. Néhány dolgot át kell beszélnünk, ki kell javítanunk hétfőig, mert akadtak hibáink."

Banham Frank: "Óriási élmény volt szerepelni ezen a mérkőzésen, boldog vagyok, hogy itt lehetek a vb-n, az pedig csak hab a tortán, hogy sikerült betalálnom. Tudtam, hogy kiválóak a szurkolóink, de ami ma a lelátón történt, arra nincsenek nagyon szavak. Bízom benne, hogy a folytatás is jó lesz. Hétfőn a kazahok ellen az első pillanattól keményen bele kell állnunk a mérkőzésbe, kemény csata lesz."

Erdély Csanád megkapta a mérkőzés pakkját, hiszen először talált be a kapuba válogatott dresszben.

„Kellett egy kis idő, amíg sikerült megszokni a körülményeket, a pályát, a gólom után aztán rendben ment minden. Örülök, hogy Hári Jánosék mellett játszhattam, szerintem jól kiegészítjük egymást. A legnagyobb erényünk a gyorsaság lehet. Boldog vagyok, még akkor is, ha a srácok a meccs után azzal fogadtak az öltözőben, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű sütit kell prezentálnom. Természetesen örömmel teljesítem a küldetést! A kazahok ellen még nehezebb mérkőzés vár ránk."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!