A pitiánerségről...

Minden területen, ahol csak tudott, segítette a napi munkát, a szakosztály körülményeinek a jobbítását, melyből a sportolók egyértelműen profitáltak, s ez a hazai-, és a nemzetközi eredményeikben is megmutatkozott. A klub ugyan rendelkezett saját bázissal, ám abban az időben még meglehetősen hiányos volt a létesítmény, s már nem lehetett elodázni a fejlesztést. Ki más, mint a Támogató volt az, aki mélyen a zsebébe nyúlt, hogy két helyszínen is felépüljön az, amire a sportolóknak az edzéseken szükségük volt. De egyedüli szponzorként akkor is ezt tette évekig, amikor a szakosztály egyik versenyzője a világhírnév felé közelített. Szóval, a Támogató – akinek a kapcsolata jópár éve megszűnt a klubbal – nemrég egy versenyen ott járt a helyszínen, s megdöbbenve látta, hogy azt az emléktáblát, amit anno az ő és vállalkozása tiszteletére helyeztek el, eltakarták. Vélhetően azért, mert napjainkban már egy másik, ráadásul rivális klubot támogat. Erre mondják: pitiáner dolog...