Sportvilág

2010.06.11. 02:29

A Vidi megjutalmazta a fehérvári iskolákat

Székesfehérvár - A Vidi utolsó öt hazai meccsére az Arany János iskola mozgósította a legtöbb diákot, a klub ezt jutalmazta tegnap.

Matók János

A Videoton FC vezetése a társadalmi kötelezettség-vállalás jegyében, az utolsó öt hazai mérkőzésre meghirdetett egy programot azzal a céllal, hogy minél több általános és középiskolás látogassa meg a piros-kék csapat találkozóit. A programban résztvevő intézmények diákjai belépődíj nélkül szurkolhattak, s a klub az utaztatásukat is biztosította az iskolájuk és a Sóstói stadion között. A programban, illetve a mozgósítási versenyben összesen 33 fehérvári iskola 1339 diákja vett részt, s az első hármat Berzi Sándor ügyvezető és Kovács Ferenc tiszteletbeli elnök tegnap megjutalmazta. Az első 150 fővel az Arany János iskola lett, szurkolásuk eredménye 200 ezer forint értékben 25-25 darab futball- és kosárlabda. A 145 diákkal második helyezett Kossuth Lajos iskola 150 ezer forint értékben, amíg a 109 tanulóval harmadik Váci Mihály SZKI 100 ezer forint értékben kapott ajándékba futball- és kosárlabdákat a klubtól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!