Sukoró

2016.12.14. 18:26

Ahol foglyul ejtik a Mikulást

Sukoró – Lapunkban is sokszor adott például kertészeti tippeket a kreatív, immár négygyermekes anyuka, Juhász-Szabó Csilla. A népes és ötletes famíliában a karácsonyi készülődés sem szokványos. Már javában tart!

Kocsis Noémi

A boltokban, a hírekben, az utcákon, mindenhol javában áll a karácsonyi készülődés, a tolongásos-vásárlásos jeleneteket néha az őrületig fokozva. És vannak családok, akik rengeteg apró ötlettel, rafinériával, jópofa megvalósítással, szívből veszik komolyan az egészet. Így történnek a dolgok például Juhász-Szabóéknál, ahol Mikulás utántól áll a karácsonyfa, és ez minden évben így van. A négygyermekes festőművész-kreatív szakember házaspár azt vallja,  olyan hangulattalan tud lenni egy hómentes, de stresszel teli téli ünnep, olyan rövid a maga három napjával a karácsony, amelynek jó része még el is megy náluk a rokonlátogatással és az utazgatások előtti stresszes pakolászással, hogy mindenképpen érdemes elhúzni-tolni ezt az egyébként lélekemelő, szép időszakot. A gyerekek ebben teljesen partnerek, sokszor ők találják ki a játékos, jópofa eseményeket, amelyektől igazán izgalmas lesz az ünnepvárás.

Tamara, Johanna, Karola és Iván napok óta lelkesen díszítik a családi karácsonyfát

Itt van például a Mikulás-csapda. A két nagyobb gyerkőc, Tamara és Iván szokta gyártani Tibivel, az apukával: a ház emeletén mindenhol damilokat és drótokat húznak ki pókhálósan, nehéz tárgyakhoz (pl. vasaló) rögzítve, apró csengőkkel telerakva. Hátha megfogják a puttonyost...

– Nálunk ugyanis mindenben hisz mindenki: Télapóban, Mikulásban, Jézuskában, s minden egyes alakhoz kötődik egy kis rituálé – mondja Csilla. A Mikulás után felállított fát folyamatosan díszítik: hol ő tesz fel rá egy, még a nagymamája által készített díszt, hol a kicsik hoznak papírláncot, kis horgolást, ovis ajándékot, műanyag szarvast. A lényeg: érzelemdús, szenvedélyes legyen ez is. A marcipános szaloncukrot is maguk készítik már most, több részletben, mert olyan finom, hogy Szentestéig még úgyis elfogy ötször. Csilla egy kiló, a héjától szódavízben áztatással megszabadított mandulát darál le porcukorral, teáskanál vízzel összegyúrja, de az összedolgozástól így is szépen összetartja a masszát a mandulából kicsapódó olaj – semmiféle egyéb anyag nem kell hozzá.

A csomagolópapír sima, olcsó barna, tekercsben kapható – ezt nyomdázzák, festik meg a gyerekek, a maguk fantáziája szerint. Ajándékul bögrét mártanak, festményeket alkotnak a rokonságnak.

A „Minden nap történjen valami!" szellemében a családi gasztronómia is élménydús: a hétköznapok szintén ízekkel, illatokkal teliek náluk. December elejétől készül a bevált recept szerinti mézeskalács (inkább fűszeres keksz), sok immunerősítő gyömbérrel és melegítő hatású kardamommal. Bugyog a forró csoki, sül a hókifli, forr az alkoholmentes családi puncs. Tamara, a legidősebb pedig levelet ír a Mikulásnak: "Hogy vagy? Hogy tetszik a munkád? Írnál magadról pár sort? " És ki hinné, de minden évben kap rá válaszlevelet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!