Szabadbattyán

2016.05.10. 19:39

Török lecsó tükörtojással – Csillagos főzőcske Szabadbattyánban

Szabadbattyán – A Tüzes Kőhida szakácsai Sárrét kistáj tál Szulejmán módra fantázianevű összeállításukkal a zsűri fődíját érdemelték ki. Kitettek magukért a Hétfejű Tündérek, a Gasztro-drónok és a Takarékos Csajok is.

V. Varga József

A Vár téri vigasságok főzőversenyén huszonhárom csapat mutatta meg szombaton gasztronómiai tudományát. A parádézó vitézek (hat hagyományőrző gárda bemutatózott) déli ellátmányát Csókási Lajos alpolgármester, a gazdakör elnöke biztosította ínycsiklandó húsos-krumplis babgulyásával. A sertéshús miatt az egyik atyafi tréfásan megjegyezte: A török harcosok a másik sorba álljanak...

Az ismert szabadbattyáni vendéglős, Tolnai László vezette ítészek (no meg a rendezők) jól „megkeverték” a bogrács tartalmát: csak első és második díjakat osztottak ki. Öt csapat érdemelt aranyat, öt egycsillagos aranyat és két különítmény kétcsillagos fődíjat. A már említettek mellett a csülkös pacalt alkotó Kesellői Betyárok Nagy József vezetésével.

A Tüzes Kőhida fődíjasai: Hujber Zsuzsanna (b), Ács Tamás és Klimáné Kerekes Ildikó

A Tüzes Kőhida (Jenő, Kőszárhegy, Úrhida) mesterei a Török lecsó tükörtojással receptjét osztották meg a Hírlap olvasóival. Klimáné Kerekes Ildikó, Hujber Zsuzsanna és Ács Tamás elmondta: a menüsort tárkonyos ragulevessel, birka- és sertéspörkölttel tették teljessé.

Török lecsó tükörtojással. Hozzávalók 2 személyre lebontva: 3 színes lecsópaprika, 1 zöld csípős paprika, 1 fej vöröshagyma, 1 paradicsom, 5 tojás (3 a lecsóhoz, 2 a tükörtojáshoz), kevés fokhagyma, só, bors, olívaolaj, fél dl fehérbor.

Elkészítés: a félkarikákra vágott hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát, a paradicsomot, ízesítjük, belelöttyintjük a csekélyke bort (ha „magyarosan” készítjük). Amikor a paprika megpuhul, a csak összekavart (és nem felvert) tojást is hozzátesszük. Enyhén borsozzuk, majd kicsit sütjük. A lecsóra tükörtojás kerül, a tükörtojásra néhány karika zöld csípős paprika. Foszlós kenyeret kínálunk hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!