Székesfehérvár

2015.03.29. 12:44

Műterem, modell és Pinke Miklós - A Kondor kör a szabad alkotás műhelyévé vált

A negyven éves A Szabadművelődés Házával együtt a szabad alkotás műhelyévé vált, ugyancsak négy évtizedes Kondor kör is ünnepelt.

Bokros Judit

Az egyhetes programsorozattal ünneplő A Szabadművelődés Háza Kondor Béla termében még megnézhető (április 5-ig) az a kiállítás, amely a kezdetektől, 1975-től ott működő Kondor kör egykori és mai tagjaitól mutat be műveket. A galériában festmények, grafikák, fotók, szobor is látható, az összkép tehát legalább annyira színes, ahány önálló, színes egyéniség megfordult az elmúlt évtizedekben a képzőművészeti körben. Csak néhány név a kiállító tagok közül: Végvári Beatrix, Falvay Miklós, Acsa Szűcs Imre, Tóth Adrienn, Bödő Viktória, Büki Zsuzsanna.

A múltidézést Pinke Miklós festőművész kezdte meg. Jobbra Szentes Ottokár, ő is alapító tag (Fotó: Koppán Viktor)

A megnyitóra sokan érkeztek, helybeliek és olyan egykori tagok, akik már Székesfehérvártól távolabb élnek, de a jeles alkalomból ide utaztak. A múltidézést a kört harminc évig vezető Pinke Miklós festőművész kezdte meg, köszöntőjével.

A kezdetekről szólva elmondta: a megyei művelődési központba hetente kétszer, meghatározott időpontban járhattak alkotótársaival a Derkovits-körbe, ám ez kevésnek bizonyult. Így miután megnyílt A Szabadművelődés Háza, bekéredzkedtek az Ujházi Péter festőművész által vezetett szakkörbe, mert oda más napokon is be lehetett menni. Három év múlva, 1978-ban átvette a műhely vezetését, amiről – hullámhegyeket, – völgyeket megélve – több mint harminc év után mondott le. Pinke Miklós a szakköri oktatást szabadon fogta föl, nem az iskolai tanítás útján járt. Mint mondta, nem adott recepteket, mindenkire rábízta, hogyan dolgozik. A műterem, a modell adott volt, s ő is segített, ha valaki kérte. Pinke a megnyitóra egy összesítéssel is készült: a kezdetektől 178 olyan embert vett számba, akik a képzőművészet tágabb terét tekintve eljutottak valahová.

Bauer István: Mosolygós című képe is szerepel a kiállításon (Reprodukció: Koppán Viktor)

Az alapító tagok, ős szakkörösök közül Szentes Ottokár festőművész szólt néhány szót. Kiemelte Pinke Miklós és a Kondor kör hiánypótló szerepét, hiszen akkoriban még nem léteztek kifejezetten művészeti szakközépiskolák. Mint mondta: azok a fiatalok kerültek oda, akik komolyan vették a képzőművészetet. A foglalkozásokon pedig szabadon kibontakozhattak.

A megnyitón aztán előkerült a régi szakköri napló, így az is kiderült: az idők változnak, de az adminisztráció örök. Pinke Miklós pedig még a legendás modelleket is köszöntötte, majd lapunknak elmondta: egy ideje visszatért, de most Kéri Bálint Bence festőművésszel felváltva vezeti a foglalkozásokat.

A kiállítás április 5-ig látható A Szabadművelődés Házában (Fotó: Koppán Viktor)

– Mindig van kiért csinálni, akadnak kiemelkedően tehetségesnek tűnő, lelkes tagok – jegyezte meg. Saját szerepét tekintve hozzátette: egy-két kivételtől eltekintve, amikor például valakit sikerült más területről komolyan a képzőművészet felé terelnie, nem tulajdonít személyének túl nagy jelentőséget. Szerinte a gyerekeken, az alkotókon múlt a dolog, a fejlődés. Szerintem azért lehetséges, hogy erről sokan máshogy vélekednének

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!